Különösen
aktuális témát dolgoz fel, a „Monsieur Lazhar”című kanadai film több szempontból is. Most leginkább a közoktatás válságát és tekintélyének rohamos leépülését emelném ki. Ez úgy látszik nem csak nálunk van így, hanem nálunk fejlettebb országokban is. Ez persze csak egy szegmense a filmnek, de nem elhanyagolható üzenete. A film azon túl, hogy témájában nagyon
is ott van, 2012 legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar díj jelölt is
lett. Méltán.
A téma, amelyet
a film feldolgoz, persze nem új a Napon, hiszen a diák-tanár kapcsolatát és
mélylélektanát már számos film feldolgozta, közülük is kiemelném a
Kóristákat (Les choristes, 2004), amelyet szerintem, azóta sem sikerült
felül múlni egyik filmnek sem. Vagy említhetném az amerikai verziót a „Vezet
a Ritmus”-t (Take the Lead, 2006) is. A sziruppal jócskán
nyakon öntött, de még az élvezhető kategórián belüli Antonio Banderas
főszereplésével készült filmet.(Egyébként
nagyon ütős az a táncjelenet, amiben Banderas tangózik, „látni kell” kategória!)
A Monsieur Lazhar-nál is
visszaköszönnek a korábbi filmekben is megjelenő már-már klisészerű elemek (külvárosi
iskola, problémás, kezelhetetlen diákok, tehetetlen iskola és tanárai akiknek
sem eszközük, sem energiájuk nincs feloldani az iskolai falain sokszor jócskán
tovanyúló problémákat. Majd a megmentő felbukkanása, aki előbb gyerekek
tiszteletét vívja ki, majd később a szeretetüket. Végül láss csodát, kiderül,
hogy a korábban kis szörnyetegeknek gondolt diákok, valójában megrémült kis
lények, akik szeretetre és figyelemre vágynak. De lássuk a történetet:
Kanada. Tél. Külvárosi
iskola. Átlagos épület. Udvaron hógolyózó gyerekek. Átlagos délelőtt. És mégsem
az. Az egyik fiatal tanárnő felakasztja magát a diákjai tantermében. Holttestét
az egyik kisfiú találja meg. A trauma, mind az iskola, mind a gyerekek esetében
feldolgozhatatlannak bizonyul. A megüresedett tanárnő helyére felveszik az
algériai származású, szelíd, de határozott Monsieur Lazhar. Mind a gyerekeknek,
mind az új tanárnak nehéz megszokniuk egymást, és lassan megy a beilleszkedés a
zárkózottés ellenséges tanári karba is. Lazhar másként közelít a gyerekek felé,
próbálkozása ellenállásba ütközik. Lassan és fokozatosan alakul ki a barátság a
diákjaival, amely mikor kialakult, elszakíthatatlannak bizonyul. A film közepe
táján fokozatosan fény derül Lazard megindító személyes történetére is.
Mohamed Fellag, remekül
megformázza a szelíd és egy súlyos családi tragédiát magával hurcoló Monsieur Lazhar-t.
A 94 perces film lassan bontakozik ki, egészében véve lassú és sok kérdésre nem is kapunk
választ a film végére sem. Talán nincs is jelentősége.
Mégis: a film végére úgy jöttem ki a moziból, hogy ezt
a filmet érdemes volt megnézni.
