2017. december 27., szerda

Harry (Hol)e vagy?-Hóember kritika

Harry Hole (ejtsd: Hule), a Jo Nesbo regények főhőse, az oslo-i rendőr főkapitányság igazi fenegyereke, 190 centi méter magas, szőke, tüskehajú, megalkuvást nem ismerő, rendkívüli tehetséggel megáldott, ám alkoholproblémákkal küzdő főnyomozója. Jo Nesbo Harry Hole-ja ikonikus figurájává nőtte ki magát az ún. skandináv kriminek, és méltán lett milliós rajongótábora szerte a világon. Jo Nesbo egy olyan karaktert épített fel aki egyszerre sármos, akiért "döglenek a nők",  és aki ugyanakkor esendő is ezért az olvasó tud hozzá kapcsolódni, együtt tud vele érzeni. Jo Nesbo regényei Harry Hole zseniális karaktere és az érdekfeszítő, feszült történetei mellett azért is váltak a "skandináv krimi" brandjévé, mert Jo Nesbo képes volt a cselekmények szálain keresztül bemutatni a skandináv (norvég) jól-léti társadalmat, annak könyörtelen kritikáját tárja az olvasó elé.Regényeiben képet kapunk a norvég társadalom szinte minden csoportjáról, az elit a felső-középosztály, és a társadalmon kívüliekről is. Alapvetően egy polarizált, számos társadalmi és szociális problémával küzdő Norvégia tárul fel előttünk, ahol a jól-lét mellett ugyanúgy ott van a társadalmi kirekesztés, a szegénység és a bűnözés szennye is. Jo Nesbo alaposan bemutatja a norvég fővárost is, a különböző történeti-építészeti és társadalmi karakterrel megáldott negyedeit, s a hosszú és hideg arktikus telek által uralt városi életet.Nem véletlen, hogy Oslo turizmusa fellendült az utóbbi években nem kis részben a Jo Nesbo regényeknek köszönhetően.
A könyvek vitathatatlan sikerei miatt is hatalmas várakozás előzte meg Jo Nesbo Hóember (The Snowman) című regényének első megfilmesítését. Sajnálatos módon azonban sokszor megesik, hogy a regények filmes adaptációi már nem képesek visszaadni az eredeti mű hangulatát. Ez történt a Hóemberrel is.Ugyan a film elkészülésében számos sztár vett részt, mégsem sikerült visszaadni a Jonesbo regények hangulatát. 
Nem vagyok meggyőződve róla, hogy aki úgy ült be a moziba a filmre, hogy nem olvasott egy Jonesbo regényt sem, az megértette a történetet. Szerintem nem értett a filmből semmit sem.  A film ugyanis több szarvashibát is elkövetett. Az első óriási hiba Harry Hole karakterének elbaltázása. Jo Nesbo regényeiben Harry bár egy belső démonaival küzdő alkoholista, két dolog szent az életében. Az egyik a szerelme Rakel és fia Oleg, akiket rajongásig szeret és akikért a tűzbe menne, noha viszonya nővel nem felhőtlen. A másik pedig a munkája, a hivatása, amire az egész életét feltette. Nevezetesen a norvég társadalom szennyének a kipucolására. Ehhez képest a filmbéli Harry inkább hajaz egy gyenge akaratú alkoholistára, aki már rég feladta a küzdelmet, mint a könyvbéli erős jellemre. Legalábbis ezt sugallja  nyitókép amikor Harry egy tipikus zimankós téli norvég reggel, egyik alkoholmámoros éjszakája után egy  közpark játszóterén találja magát a mínusz 15 fokban.Az alkoholizmus stimmel, azonban a stupiditás már kevésbé, hiszen Harry a csúcsnyomozó soha nem aludna el éjjel, mínusz 15 fokban egy játszótéren.

A film további bakijai sorát növeli, hogy a forgatókönyv egyáltalán nem ragaszkodott a regény cselekményéhez. Ez igen nagy hibának bizonyult hiszen, míg a könyvben a gyilkos személyét és indítékát csak az utolsó lapokon tudjuk meg, addig a filmben már az első tíz percben... Kérdem én: mennyire lehet érdekfeszítő egy krimi úgy, ha mi nézők előbb tudjuk meg hogy ki a gyilkos, mint a főszereplő nyomozó? Több helyen átírták az eredeti cselekményt, olyan szereplőket halasztottak meg akiket nem kellett volna, és olyan mellékszereplőknek adtak teret ami szintén nem volt indokolt. Aki csak a filmet nézi meg, nem olvasta a könyvet, annak vajmi kevés fogalma lehet a főszereplő Harry és kedvese Rakel kapcsolatáról, ami az egyik alapmotívum Jo Nesbo minden harry hole-s regényében. Bár a Rakel főszerepét játszó Charlotte Gainsbourg jó színésznő, erre a szerepre mégsem volt jó választás. Igazából nem is értem, hogy miért Őrá esett a választás. A regényekben szereplő Rakel, egy hosszú, fekete hajú, fehér bőrű, vékony magas nő, hatalmas fekete szemekkel. Ehhez képest a filmben egy rövid hajú, alacsony és sovány Charlotte Gainsbourg játssza el Rakel szerepét és láthatóan a nő jobban ragaszkodik a férfihoz mint fordítva.
A Hóember regény megfilmesítésében két pozitívum mégiscsak akadt. Az egyik, a főszereplő Harry Hole-t megszemélyesítő  Michael Fassbinder, aki egyfelől jól hozta a klasszikus Harry Hole külsőt (190 centi magas, izmos, szőke kemény, ámde sármos vonásokkal bíró férfi), másrészt a mindenre elszánt nyomozó karakterét. Nem Fassbinder hibája, hogy jó párszor sántított a sztori, ő kihozta  a szerepéből amit lehetett.A másik erőssége a filmnek az operatőri munka ami valóban megpróbálja visszaadni a skandináv krimik vérfagyasztó hangulatát, a hóval fedett tájak, a hidegség és fagyott környzetetet, a dermesztő fehérséget vagy éppen sötétséget ami minden képkockán jelen van.
Mindazonáltal a film egy egyestés, egy kellemesen borzongató északi környezetben játszódó krimi, még ha nem sok köze is van az eredeti Jo Nesbo regényekhez. Alább az előzetese:

2017. november 2., csütörtök

Viktória és Abdul-egy különös barátság története


Stephen Frears rendező új filmje a Viktória és Abdul bár 100 évvel ezelőtt játszódik akár most is történhetne, annyira aktuális a témáját illetően. A rendezőtől nem idegen az angol királyi családot középpontba állító tematika hiszen az ő nevéhez fűződik a Királynő c.film Helen Mirren főszereplésével.
A film tulajdonképpen egy remake, méghozzá az 1997-es John Madden rendezésében készült "Botrány a Birodalomban" című filmé, melyben Judi Dench szintén Viktóriát játssza, a különös és az udvart megbotránkoztató barátság ott nem egy hinduval, hanem egy skót lovásszal alakul ki. A Viktória és Abdul film története szinte egy az egyben követi az elődjét, a cselekményszálak alakulásában, a  történet fűzésében. Ám az 1997-es film gyenge utó-vagy inkább előérzete a húsz évvel későbbi Viktória és Abdulnak. Talán a kémia is jobban működik az új rendezésben a két szereplő között. A hindu származású Abdul szerepét játszó sármos Ali Fazal jó választásnak bizonyult az egyébként remeklő Judi Dench mellett. Nekem a Gerald Buttler által megformázott skót karakter (Archie Brown) nem volt hiteles, talán mert nem éreztem át a két ember mély barátságát. Az igen jó formában lévő 81 éves Judi Dench pedig kapott egy igazi jutalomjátékot, melyet maximálisan ki is használt és  az ő játéka miatt (is)feltétlenül érdemes megnézni a filmet. 


kép forrása: port.hu

A történet szerint az idősödő Viktória királynő depressziósan tengeti a napjait, melynek kilencven százalékát az unalomig ismert udvari protokoll tölti ki. Küldöttek jönnek, küldöttek mennek, egyik pompás fogadás követi a másikat.Mindez a Királynőt már addig sem hozza lázba, hogy legalább a fogadás végéig ébren maradjon.Viktória, férje Albert herceg halála után nem találja helyét, kedvtelen és életunttá válik. Ebbe a unalomig bejáratott és megfásult életbe csöppen a hindu Abdul, akit az uralkodóház protokollfőnöke egy rendezvény miatt hozat az anyaországba. Bár szinte lehetetlennek tűnik, hogy egy egyszerű földi halandó aki ráadásul még hindu származású is közelebbi kapcsoltba kerüljön a Királynővel, a filmben mégis ez történik és Viktória a fiatal szemrevaló hindu férfin keresztül újra megtalálja az élet értelmét, mély és különös barátság veszi kezdetét, melynek az udvar tagjai-közte Viktória fia, Bertie- egyáltalán nem örülnek.

Azon túl, hogy a film valódi (vagy csak részben kitalált) történetet mesél el, több párhuzam is vonható a 150 évvel ezelőtti helyzet és a mai helyzetet illetően már ami az idegen kulturák elfogadását, befogadását jelenti.


2017. szeptember 17., vasárnap

Csábítás (The Beguilled)


A 2017-ben  Sofia Coppola által rendezett, sokak által várt "Csábítás"  az 1971-es "Tizedes Háreme című mű remakjeként debütált. S, Coppola  meg is kapta érte  a legjobb rendezés díját Cannes-ban. A film az amerikai polgárháború idején játszódik egy déli államban (Lousianaban) a frontvonal közelében még a pusztítástól megőrződött leányiskola falai között. Egy nap az egyik kislány gombáért megy az erdőbe, ahol nem kis rémületére egy sebesült ellenséges katonát (jenkit) (Colin Farrel) talál. Mivel a férfi súlyosan sérült a kislány jó keresztény módjára beviszi a lányiskolába, ahol az összesereglett nők a igazgatónő vezetésével úgy döntenek, hogy megmentik a katona életét és ellátják a sebesüléseit. Ultimátumot is kap, amint felépül mennie kell. A férfi jelenléte a házban azonban teljsenen felbolygatja a lányiskola mindennapjait az igazgatónőtől elkezdve a francia tanárnőn keresztül a serdülő kislányokig, mindenki a furcsa idegen bűvkörébe kerül.A női gondoskodásnak hála a katonatiszt hamar felépül és megkezdi ellenoffenziváját, vagyis  mindent elkövet annak érdekében, hogy a biztonságot jelentő ház falai között maradjon. Nem kétséges ugyanis sem az ő sem pedig a kisasszonyok számára, hogy ha kidobják a házból, hamarosan az ellenség kezei közé kerül. A startégiája részeként egyenként férkőzik a nők közelébe, kihasználva naivitásukat és azt a női izgalmat amit jelenléte keltett a fiatal  cseperedő lányokban. Egy sokszereplős játszma alakul ki a ház lakói és a csapodár hajlamú katonatiszt között. A játszmát a háttérből a leányintézet vezetője és legerősebb jelleme Martha (Nicole Kidman) irányítja, ellensúlyozva az erőviszonyokat, hol meghúzva hol elengedve a gyeplőt. Miközben őt sem hagyja hidegen a férfi, és hatalmát kihasználva maga is csábításra törekszik. A férfi amorozó jelleme és a nők között egyre növekvő feszültség nem sok jó végkifejletet ígér. Egy féltékenyésgi jelenet a férfi lábába kerül, a francia házitanítónő Edwina (Kristen Dunst) akinek néhány órával korábban még szerelmet ígért meglátja az egyik diáklánnyal félreérthetelen helyzetben és lelöki a lépcsőn. A férfi gyógyulófélben lévő súlyos sérülése felszakad és a ház úrnőjének sürgősen döntenie kell immár másodsor a katonatiszt életéről vagy haláláról. Kérdés, hogy dönt, felül tud-e emelkedni a férfi-nő hatalmi játszmákon, mit kezd a kezébe került hatalommal egy kegyetlen világban, ahol háború dúl és az ellenség számára nincs kegyelem. 



Coppola filmje leginkább egy nyomasztó hangulatú bár néha festményszerű jelentekkel tarkított pszichothriller, egy közösségben kialakuló hatalomi viszonyokról, a játszmákról, az erőviszonyok természetéről, mindezt pedig a férfi és a nő viszonyában illetve a nők egymás közötti viszonyában ábrázolva. 
A legerősebb alakítást Nicole Kidman hozta, akinek jól áll a szikár és szigorú lányiskola vezető szerepe. Nekem a naiv Edwinát alakító Kristen Dunst elég súlytalan volt. Colin Farrel szintén jól hozta a csapodár és kissé naív jenki szerepét.  

Ötven tavasz ( eredeti címe: Aurore)-A középkorú nők dícsérete



Az Ötven tavasz (rendezte Blandine Lenoire) című film középpontjában a női lét szépségei és nehézségek állnak. A rendezőnő a női élethelyzeteken belül is, a középkorba lépett nők néhol vicces de többnyire nehezebb időszakát mutatja be. Azt, a nők életében igen sérülékeny időszakot, amiről senki nem beszél szívesen, vagyis a klimaxról, a testük hormonális átalakulásáról, az idősödés első jeleiről. A történet főhősnője a film címét is adó Aurore, ötven éves elmúlt, elvált háromgyerekes anyuka, aki kénytelen egy bárban pincérnőként dolgozni és elviselni a nála húsz évvel fiatalabb üzletvezetője undok piszkálódásait. Egy kis lakásban osztozik lányaival és mondhatni, hogy nem veti fel őket a pénz. Mintha ez nem lenne elég, Aurore folyamatosan szenved a hőhullámoktól és a kedélyingadozástól, mégis ő az, aki lelket tart hisztérikus lányaiban és összetartja kis családját. Egy nap nagyobbik lánya bejelenti hogy terhes lett, a kisebbik meg kijelenti, hogy a tanulmányait abbahagyva inkább meglép a pasijával  Spanyolországba szerencsét próbálni. Aurore ekkor úgy érzi, hogy itt az ideje, hogy kézbe vegye életét és végre úgy éljen ahogy szeretne. Első lépésként felmond a bárban, hogy új, (jobb) munkát találjon, másodikként pedig megpróbálja megragadja az élet kínálta váratlan lehetőséget, amikor feltűnik az életében a fiatalkori szerelme

Forrás:http://artmozi.hu/filmek/otven-tavasz

Az Aurore szerepét alakító Agnes Jaoui francia színésznő remekel szerepében, hitelesen alakítja az egyedülálló, ötvenes, de még dögös anyát, aki az élet nem éppen napos oldalán is mindent elkövet annak érdekében hogy megtalálja a boldogságot és ebben a családjának is segítsen. 



2017. július 7., péntek

A sóher


Bizonyára mindenkinek ismerős a figura, aki épp akkor veszi elő elveszettnek hitt pénztárcáját, amikor már a másik rég kifizette a közös cehet, vagy épp nincs nála elég pénz, avagy soha nem hív vissza a telefonon. Sőt, nem ritka az olyan példány sem, aki Karinthy novellájából már jól ismert agyonolvasott könyvet, sokszor (újra)hasznosított 'giftet' ajándékoz neked, szélsőséges esetben pedig rájössz, hogy ezt még anno tőled kapta. Nem egyedülálló 'pestiesen fogalmazva' a szarrágás problematikája a modern társadalmakban, igen sok embert érint, nemre, korra, társadalmi státusra való tekintet nélkül. Igen jól hallották, társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül!Sok igazság van a magyar mondásban miszerint: "Aki sír, hogy nincs, attól el kell venni". Sokak életét keseríti meg a szélsőséges spúrság, nem csak azokét akiken spórolnak, de maguk a sóherek sincsenek könnyű helyzetben, hiszen jól láthatóan rosszul vannak mindennemű pénz kiadástól. 



Ezt a jelenséget karikírozza ki az új francia vígjáték, a Sóher. A főszerepben a franciák egyik legkedveltebb komikusa, 'a francia Mr. Bean" Dany Boon.

A történet szerint Francois Gaultier (Dany Boon) zenész és zenetanár egyedül él, meglehetősen magányosan, de nem is érzi szükségét, hogy bárki fiával megossza hajlékát, hiszen az több víz és áramfogyasztással járna. Éppen úgy elégedett ahogy van, hiszen az épp lejárt konzerv vacsoráját abban a pillanatban kezdi enni, amikor felgyulladnak a köztéri lámpák, így pont nem kell lámpát gyújtania..Mindeközben fontos tudni, hogy Gaultier számláján több százezer euro lapul. Ebbe a magányos "idillbe" cseppen bele egy fiatal lány Laura, aki azt állítja, hogy a lánya és szeretne vele lakni. A kislány fenekestül felforgatja Gaultier életét, sőt a szerelem is bepróbálkozik nála a csinos kolleganője személyében, aki gyanútlanul éttermi vacsorára  invitálja Francois-t, nem sejtve micsoda kínokat okoz ezzel a férfinak.

A film alapvetően könnyű vígjáték,  némi drámai fordulattal, de senki ne aggódjon, 87 perc kellemes kikapcsolódást ad, sőt mitöbb némiképp segíthet mindannyiunknak a pénzhez való ambivalens viszonyunk átértékelésében. 


2017. május 30., kedd

Alien-Covenant


Az Alien rajongók már remegve várták a széria új epizódját, melyet ismét Ridley Scott rendezett (Gladiátor), azonban rendre csalódniuk kellett az Alien: Covenantban. Mert az  új Alien film egyáltalán nem lett méltó folytatása a Prometheusnak, nem is beszélve az ikonikus Nyolcadik utas a Halál-ról. Nemhogy nem borzongató a film, hanem egyszerűen saját maga karikatúrájává vált. Rendkívül gyenge választás volt a főszereplő szinésznő (Katherine Waterstone:Daniels) is, aki se nem karizmatikus, se nem magával ragadó, egyszerűen nem köti le az ember figyelmét a bárgyú téblábolása. Ahogy a barna bociszemeit meresztgeti a xenomporhokra az pedig néhol kifeizetten viccesen hat. Sigourney Weaver-t persze nehéz überelni, de a baj az, hogy  meg sem próbálták.

Egyet ígér a film, a korábbi epizódokhoz képest: véresebb jelenetekben valóban bővelkedik, Az elmaradhatatlan "xenoszületés" jelenetek  megvannak, bőségesen kiömlő belek és sugárban folyó vér társaságában.



A történet szerint a Covenant nevű ürhajó fedélzetén a legénységgel együtt 2000 telepes utazik krioban egy új, a Földhöz hasonló klímával és életviszonyokkal bíró bolygóra, amit benépesíthenének. Azonban hirtelen csillagviharba keverednek és tűz üt ki a hajón, minek következtében elvesztik a kapitányt (aki nem mellesleg Katherine Waterstone férje volt). Az űrhajó emberi életre utaló jeleket fog föl és a hajó legénysége, akik nem akarnak még 7 évet utazni mélyfagysztásban, úgy döntenek (bár viták és ellenzések árán) az eredti uticél helyett ezen az új bolygon próbálnak szerencsét. Le is szállnak, de nem bizonyult jó ötletnek. Hamarosan furcsa alakú tojásokba botlanak...



Annyi bizonyos, hogy a Covenantnak lesz folytatása, reméljük ütősebb lesz elődjénél.



2017. május 16., kedd

Amerikai pasztorál-amerikai álomból amerikai horror


A  pasztorál jelentése: egyszerű pásztoréletet idillikusan ábrázoló drámai mű. 
Ewan McGregor (Trainspotting) nagyon bátran választott témát első rendezésének, melynek alapját a film címét is adó Philip Roth Pulitzer-díjas regénye, az Amerikai pasztorál adta. Ahogy az eredeti könyv, úgy a film története is egy amerikai, középosztálybeli, a tipikus amerikai álmot megvalósító család drámáját mutatja be, ugyanakkor sokkal tovább is megy: egy valódi s, ma is aktuális társadalomkritika. 



Seymour Levov-ot (Ewan McGregor)  akit a filmben mindenki csak  "Svéd"-nek hív, úgy ismerjük meg, mint magát a megtestesült sikersztorit. Minden sikerült neki, amit egy ember elvárhat az életétől. Fiatalkorában az iskolája sikeres és népszerű sportolójaként, díjat díjra halmozott, miközben tanulmányait szintén kimagasló teljesítménnyel végezte. Később, sikeres üzletemberként viszi tovább a családi vállalkozást (apja bőrkesztyűgyárát). Mindennek megkoronázásaként a megye legszebb lányát, az egykori szépségkirálynőt vette el feleségül (Jennifer Connelly), akivel egy szép, tágas, igazi polgári milliőt árasztó családi házban éltek, míg megszületik a szintén álomszerűen szép, szőke kislányuk, Marry (Dakota Fanning). Az  első repedés ezen az idilli állapoton az, hogy a kislányról kiderül, hogy dadog és emiatt komplexusokkal küzd. De ez sem kezdi ki a család békés életét, szinte elvakult szeretettel nevelik az egyre nehezebben kezelhető kislányt, hisznek benne, hogy ez a fogyatékossága nem állhat a boldogságuk útjába. Noha egyre több jel mutat rá, hogy valami nincs rendben a gyerekükkel, aki spontán agressziv dühkitöréseket kap és az anyjára egyre inkább, mint női vetélytársára kezd tekinteni, minek következtében a két nő viszonya rohamosan romlani kezd. Svéd mint egy meginghatatlan sziklafal védelmezi vakon a család békéjét, noha annak már régen "lőttek". A kamaszkor beköszönte azonban végleg berobbantja az addig meginghatatlannak gondolt családi békét és nem csak a lány egyre elviselhetetlenebb viselkedése, hanem a vietnami háború kitörése miatt is. Amerika szerte kormány ellenes tüntetés hullám söpör végig  az országon. Megkezdődnek a 60-as évek hippimozgalmai, és mellettük vagy belőlük kinőve megjelennek a szélsőségesen radikális baloldali mozgalmak.

A New Yorkban tanuló Merry-t is magával ragadja a forradalmi hangulat és egyre drasztikusabb politikai nézeteivel borzolja a polgári értékeket valló, konzervatív családjának az idegeit. Merry-t teljesen beszippantja egy radikális politikai tömörülés, és úgy tűnik a családja nem tehet ellene semmit, csupán bízik abban, hogy a lány jobb belátásra tér. Merry jó kapcsolata apjával megromlik, az anyjától pedig teljesen elhidegül. Svéd mindent megpróbál hogy jó irányba terelje lányát, és csupán az apai féltés szól belőle, amikor azt mondja lányának, aki már alig akar hazajönni New Yorkból látogatóba, hogy "Hozd haza a háborút", vagyis ha annyira buzog benne a tettvágy akkor tegyen valami értékeset és maradandót otthon a szülővárosában.
Két nap múlva szörnyű esemény történik. A város postahivatalát felrobbantják. Merry Levov pedig eltűnik.

Ewan McGregor által rendezett Amerikai Pasztorál több, mint egy amerikai középosztálybeli család drámája és több, mint egy tragikus apa lánya kapcsolat bemutatása, noha a film központi cselekeménye a kettőjük  pusztító kapcsolata körül forog. .Ám a film sokkal több ennél. A drasztikus és szélsőséges nézetek és ideológiák veszélyességéről, az értelmetlen sehova sem vezető pusztításáról  szól ez a film,  mely ideológiák most is jelen vannak és melyekre minden korban oda kell figyelni. Csakúgy mint Ewan McGregor rendezői kvalitásaira.