Kissé félve tettem be "A bíró" című film DVD-jét a
lejátszóba, mert az előzetesen elolvasott kritikákból számomra nem az jött le,
hogy ez egy jó film. Legalábbis a túlérzékeny és hiper-kifinomult ízléssel
megáldott filmkritikusok nem dicsérték az egekbe sem a filmet, sem a
szereplőket, sem a sztorit (lásd pl. az Origo írását: „Robert Downey Jr.
nyáltengerbe fullad.”) Na de a kritikusoknak az a dolguk, hogy kritizáljanak,
én nyugodtan megtehetem outsider létemre, hogy egy olyan film is tessen, amit a
hozzáértők ízeire szedtek. Merthogy szerintük a film tele van „klisékkel”, a
storyline teljesen szokványos, a film pedig ahhoz túl hosszú (141 perc), hogy
fenntartsa az érdeklődést. Továbbá szerintük, a film szinvonalán Robert Downey Jr. óriási, barna bociszemei sem javítottak, amikkel túl sokat bámul a semmibe a közel másfél óra filmidő alatt.
Hát akkor kezdjük az elején. A sztori szerintem
egyáltalán nem átlagos, ha azt vesszük, hogy egy amerikai kisvárosban élő,
köztiszteletnek örvendő bírót gyilkosságért elítélnek. A bíró védője pedig nem
más, mint a menő ügyvéd fia, akivel a kapcsolata azonban már messziről sem nevezhető
harmonikusnak. Ez már önmagában izgalmas helyzet, már-már grishami regényeket
idéző és a két főszereplő remek játékának köszönhetően egyáltalán nem tűnik
soknak a majdnem két óra. A két főszereplő, Robert Downey Jr és Robert Duvall játéka
meghatározó. Nélkülöz minden felesleges mozdulatot, vagy párbeszédet és ettől
lesz hiteles. Én, bevallom kellemesen
csalódtam Robert Downey Jr.-ban, akit eddig csak a kevésbé drámai szerepekben,
mint pl. a Vasemberben láthattunk, illetve a Sherlock Holmes sorozatban is. Mindenesetre, ebben a filmben be tudta mutatni, hogy helye van a karakteres színészi játékkal
bíró jó színészek között.
A történet röviden a következő: A sikeres,
negyvenes ügyvéd Hank Palmer (Robert Downey Jr.) épp egy chicagoi
tárgyalóteremben mossa fel a padlót az ellenféllel, amikor kap egy telefonhívást,
hogy haza kell mennie, mert meghalt az édesanyja. Haza is megy, közben mindenki
számára világossá válik, hogy egy fagyasztóban is melegebb a hangulat, mint az
otthonában, az apja és őközte a viszony igencsak fagyos. Az okokra később fény
is derül. Hank apja (Robert Duvall) a város köztiszteletben tartott bírája, egy
meglehetősen kellemetlen, megkeseredett öregember, aki despotaként uralkodik a
két fián, a szellemi sérült Dale-en (Vincent D'Onofrio) és az egykori
sportkarrierjét egy baleset miatt felhagyó, kissé elhízott bátyon, Glenn-en (Jeremy
Strong). Hank élete nem kevésbé elcseszett, bár sikeres ügyvéd egy menő
chicagoi irodában, a magánélete romokban hever,felesége válni akar. A temetést
követően Hank menekülne is vissza, ha nem kapna egy hívást bátyjától, hogy az
apját gyilkosság gyanújával őrizetbe vették….
A film valószínűleg tényleg egy kiszámítható, amerikai családi dráma lenne
cukormázzal leöntve az ismert klisékkel, ha nem két kiváló színész játszaná
az ügyvédet és az elítélt, bíró apát. Mert egyetértve a kritikusokkal: ettől a
két színésztől lesz a film maradandó, miattuk érdemes megnézni A bíró című
filmet.