2017. november 2., csütörtök

Viktória és Abdul-egy különös barátság története


Stephen Frears rendező új filmje a Viktória és Abdul bár 100 évvel ezelőtt játszódik akár most is történhetne, annyira aktuális a témáját illetően. A rendezőtől nem idegen az angol királyi családot középpontba állító tematika hiszen az ő nevéhez fűződik a Királynő c.film Helen Mirren főszereplésével.
A film tulajdonképpen egy remake, méghozzá az 1997-es John Madden rendezésében készült "Botrány a Birodalomban" című filmé, melyben Judi Dench szintén Viktóriát játssza, a különös és az udvart megbotránkoztató barátság ott nem egy hinduval, hanem egy skót lovásszal alakul ki. A Viktória és Abdul film története szinte egy az egyben követi az elődjét, a cselekményszálak alakulásában, a  történet fűzésében. Ám az 1997-es film gyenge utó-vagy inkább előérzete a húsz évvel későbbi Viktória és Abdulnak. Talán a kémia is jobban működik az új rendezésben a két szereplő között. A hindu származású Abdul szerepét játszó sármos Ali Fazal jó választásnak bizonyult az egyébként remeklő Judi Dench mellett. Nekem a Gerald Buttler által megformázott skót karakter (Archie Brown) nem volt hiteles, talán mert nem éreztem át a két ember mély barátságát. Az igen jó formában lévő 81 éves Judi Dench pedig kapott egy igazi jutalomjátékot, melyet maximálisan ki is használt és  az ő játéka miatt (is)feltétlenül érdemes megnézni a filmet. 


kép forrása: port.hu

A történet szerint az idősödő Viktória királynő depressziósan tengeti a napjait, melynek kilencven százalékát az unalomig ismert udvari protokoll tölti ki. Küldöttek jönnek, küldöttek mennek, egyik pompás fogadás követi a másikat.Mindez a Királynőt már addig sem hozza lázba, hogy legalább a fogadás végéig ébren maradjon.Viktória, férje Albert herceg halála után nem találja helyét, kedvtelen és életunttá válik. Ebbe a unalomig bejáratott és megfásult életbe csöppen a hindu Abdul, akit az uralkodóház protokollfőnöke egy rendezvény miatt hozat az anyaországba. Bár szinte lehetetlennek tűnik, hogy egy egyszerű földi halandó aki ráadásul még hindu származású is közelebbi kapcsoltba kerüljön a Királynővel, a filmben mégis ez történik és Viktória a fiatal szemrevaló hindu férfin keresztül újra megtalálja az élet értelmét, mély és különös barátság veszi kezdetét, melynek az udvar tagjai-közte Viktória fia, Bertie- egyáltalán nem örülnek.

Azon túl, hogy a film valódi (vagy csak részben kitalált) történetet mesél el, több párhuzam is vonható a 150 évvel ezelőtti helyzet és a mai helyzetet illetően már ami az idegen kulturák elfogadását, befogadását jelenti.