Az utolsó emberig (Blood Father, 2016)

Mel Gibson-t évekig nélkülönöznünk kellett a filmvászonról, alkohol és drogproblémái miatt, idén azonban két filmmel is visszatért, amelyből az egyik a Blood Father (magyar fordításban  igen félrevezető, Az utolsó emberig címet viseli), amely 88 perc tömény akciófilmet ígér.

Az induló filmkockákban már megjelenő  Mel Gibson elsőre sokkolóan hathat a nézőre, kiváltképp ha még a Rettenthetetlen filmbeli harmincas külsejére emlékszünk. Szerepében ugyanis egy elhanyagolt külsejű, idősödő,lecsúszott ex alkoholistát játszik, akit felesége már rég elhagyott, lányát évek óta nem látta és valahol a mexikói határ menti "senkiföldjén" lakik lepukkant lakókocsijában. Megélhetését pedig még a lakókocsijánál is lepukkantabb alakok tetoválásával biztosítja. Aki némiképp figyelemmel kísérte Mel Gibsonról szóló hollywoody pletykákat és egyéb híreket az tudhatja, hogy a színész évek óta komoly magánéleti problémákkal küzdött, és ez az a töltet, ami miatt Gibson hihetetlenül hitelesen képes alakítani ezt a szerepet.Azt is mondhatnánk, hogy saját személyes kálváriáját jeleníti meg a szerepében. 

Az alapsztori még távolról sem nevezhető eredetinek, hiszen az életveszélyes kalandokba keveredő kamasz lányt, tigrisként megvédő apa figurája már több ízben is terítékre került Hollywoodban, egész pontosan Liam Nelson Elrabolva trilógiájára gondolok. Néhol valóban a film nézése közben déja vu érzésem volt. Ugyanakkor tartogat a film meglepetéseket is. A  cselekmény bár néhol kiszámítható, ám a feszültség jól felépített és egészen bele tud feledkezni (izzadni) az ember. Gibson játéka erős, hitelesen hozza a lányáért mindenre képes apát, akitől egykori börtönt is megjárt, motoros fenegyerekként nem áll távol a bűnbandák világa.

A filmen érződik, hogy európai (francia) kultúrkörben szocializálódó rendező Jean Francois Richet rendezte, ettől lesz a film néha egészen sallangmentes.

A sztori a következő: anélkül hogy a poént lelőném: John Link (Mel Gibson) lecsúszott ex alkoholistát hirtelen felhívja a kamasz lánya, Lydia ( Erin Moriarty) akiről évek óta nem hallott, hogy nagy bajban van: később kiderül, hogy a kis csaj enyhén szólva is rossz társaságba keveredett.Egész pontosan a mexikói alvilág próbálja hidegre tenni a lányt, aki egy bevetés közben "véletlenül" kinyírja az  egyik bandatagot aki nem mellesleg valami al főnök és a szeretője is.

Szóval jó nagy slamasztikába keveri szegény papát, aki azonban felgyűri az ingujját ( itt jól láthatóvá válnak Gibson szépen kidolgozott bicepszei, igen-igen hatvanévesen is jó pasi még :-) ) előkapja Colt.45-ét és felkészülten várja a lánya és most már az ő életére törő maffiát is..

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=iNKxqjlpn9o 

Florence a tökéletlen hang (2016)

Meryl Streep már sokadik szerepében ( Az ördög Pradat visel, Julie and Julia, Mamma Mia) folyamatosan bizonyítja, hogy vele nem nagyon lehet mellélőnie egy rendezőnek, ha Őt kérik fel, mert elvisz a hátán még egy kevésbé ütős forgatókönyvet is. Így van ez a legújabb filmjében is, amiben egy tökéletesen tehetségtelen, ámde gyermekien naív "énekesnőt" játszik, akinek gazdag férje (Hugh Grant) biztosítja a hátteret rögeszméjéhez miszerint ő világhírű énekesnő lesz. A sztori valós személyeken alapul. Florence Foster Jenkins és menedzsere egyben férje St.Clair Bayfield valóban az 1940-es évek new yorki elitjének tagjai voltak. A történet miszerint a valóban fülsértően hamisan éneklő Florence Foster Jenkins végül lemezt ad ki, és fellép a híres Carnegie Hall-ban valóban megtörtént.

Meryl Streep játéka teljességgel profi és hozza a tőle megszokott színvonalat, a komikus helyzetektől egészen a drámai pillanatokig. A filmebn nyújtott alakítása már csak azért is figyelemre méltó, mert ahogy a Mamma Miában is, úgy ebben a filmben is Meryl Streepet hallhatjuk a saját hangján énekelni.

A meglepetés számomra Hugh Grant színészi játéka volt, akit eddig én leginkább jobb vagy gyengébb vígjátékokban láttam és színészi játékából leginkább a búsuló kiskutyatekintetére emlékszem. Ebben a filmben azonban egy egészen új, drámai színészi játékáról is bemutatkozik. Egészen kíváló alakítást nyújt, nagyon erőteljesen hozza a magával tépelődő, érzelmeivel küzdő férjet. Méltó társa a filmben Streepnek.

A történet az 1940-es évek Amerikájában játszódik, bár a film lényegében kizárólag Florence Jenkins életének utolsó éveire koncentrál, a történelmi körülményekről csak mellékesen lehet következtetni, vagyis a második világháború kirobbanásának időszakára.

A filmszerep alapján Meryl Streep a már idősödő és súlyos betegséggel küzdő Florence Jenkinst alakítja, aki töretlneül hisz abban hogy fellép a Carnegie Hallban. Ebben messzemenőkig támogatja a sokszor hazug és képmutató környezete is, Leginkább menedzsere hisz benne, aki a  férje is,St. Clair Bayfield (Hugh Grant), aki még attól sem riad vissza hogy a negatív kritikákat író újságírókat lefizesse.

Bár a film bővelkedik a komikus jelentekben hiszen Florence önmaga két lábon járó paródiája, és Streep kítűnően alakítja a realitástól teljesen elszakadt álomvilágban élő "énekesnőt", mégis ez a film egy dráma.Egy nagyon szép, és megható történet a szerelemről, ami nem feltétlenül jelenti azt, amit gondolunk róla.

A cselekmény néha lassú és talán lassan bontakozik ki a történet egésze, mégis, a két színész kiváltképp Hugh Grant, meglepően erős alakítása miatt érdemes megnézni. Itt a film előzetese:

Ha Isten is úgy akarja (Se Dio Vuole, 2015)

Elsőre elég merész vállalkozásnak tűnhet a mélyen vallásos Olaszországban egy olyan vígjátékot készíteni, aminek a tárgya az egyház kifigurázása.De talán éppen emiatt is sikerült egy remek vígjátékot készítenie az olasz Eduardo Maria Falcone rendezőnek, mert úgy tűnik az olaszok is azon nemzetek közé tartoznak, akik képesek saját magukon is nevetni és ezt úgy teszik,  hogy mások is viccesnek tartják majd. Gondolok itt például  a híressé vált "Don Matteora", aki egy pillanat erejéig feltűnik a filmben.  De nem szeretném lelőni a film poénjait, lássuk inkább a történetet röviden.

Tommaso (Marco Giallini) befutott, középkorú szívsebész, mondhatni sztár a maga szakterületén. Gyönyörű, hatalmas, tetőteraszos római lakásában éldegél családjával. Elsőre minden tökéletesnek tűnik. Attól eltekintve, hogy a háztartásbeli feleség halálra unja magát,miközben a férje életeket ment és jobb híján éhező afrikai gyerekek örökbefogadásával van elfoglalva, s literszám dönti magába a jóféle chiantit a rongyokkal dugig teletömött gardróbjában. Felnőtt lányuk szintén teng-leng, bugyuta olasz sanzonzenéket hallgat naphosszat és nem úgy tűnik, mintha célja volna életének. A fiukat sem sokat látják, mert minden estéjét egy egyházi közösségben tölti.

Egyik este a gyönyörű teraszukon vacsorálnak (kilátással az Angyalvárra!!!) mikor az egyébként apja nyomdokaiba lépő, vagyis orvostanhallgató fiúk,Andreea ünnepélyes bejelentésre készül. Szeretné otthagyni az orvosit és papi pályára menne. 

Mondanom sem kell, hogy totál kiveri a bejelentés a biztosítékot a megrögzötten ateista papánál, aki jól menő praxisának folytatását a fia kezében képzelte el...Ám ahelyett, hogy kerek perec megtiltaná a fiának, hogy  eljárjon a gyülekezetbe, más tervet eszel ki. Kapcsolatait kihasználva, megpróbál közel férkőzni a fiát (és egyébként számos fiatalt is, de ez egy másik film témája lehetne) teljesen elvarázsoló modern atyának. Nem minden hátsó szándék nélkül. Azt tervezi, hogy megtud az atya múltjából olyan terhelő  dolgokat amelyekkel lejárathatja a tekintélyét a fia előtt.

A rendkívül viccesre sikerült akció során azonban egész más fordulatot vesz a történet. Az atyával való bratyizás közben Tommasonak is át kell gondolni a családjához, az életéhez, a gyerekeihez, a feleségéhez és a valláshoz való viszonyát. Rá kell ébrednie, hogy az életben nem mindig mi döntjük el a dolgok kimenetét, csak ha Isten is úgy akarja :-)

Nem véletlenül lett ez az Olasz Filmfesztivál egyik legsikeresebb filmje. Az  "Ha Isten is úgy akarja", üdítő, szórakoztató és ugyanakkor elgondolkodtató vígjáték,

Ha Isten is úgy akarja mindenképpen nézzétek meg!

Egy őrült pillanat-avagy egy őrült jó vakáció Korzikán

Az "Egy őrült jó pillanat" című film (franciául: Une moment d'égarament) véleményem szerint Francois Cluzet és Vincent Cassel egyik jutalomjátéka, amihez kítünő hátteret biztosít a gyönyörű Korzika szigete és a két csinos fiatal és kacér lány.

 A filmet egyébként a most kezdődő francia filmhéten tervezték bemutatni, de már a nagy mozikban is látható.

Akik láttak már filmet Francois Cluzet és Vincent Cassel szereplésével azoknak ez a film némiképp csalódás, mert ugye az említett francia sztárokat olyan filmekben láthattuk, mint a La Haine, Gyűlölet, 1991-ből, vagy Francois Cluzét  az Életrevalókban. Mindenesetre két remek színészről van szó, ezért  a film élvezhető, és hát ez egy vígjáték, vagy mi.

Nekem a film nézése közben volt egy kis utóérzetem a hasonló tematikájú Gérald Dépardieu Hanta Palinta című filmje után, mivel a sztori némiképp hasonló: Az "Egy őrült jó vakáció" filmben ugyanis két ötvenes jóbarát ( Francois Cluzet és Vincent Cassel) elviszi a tizenéves kamaszodó lányaikat egy közös vakációra Korzika szigetére, ahonnan az egyikük származik és az egykori családi házat nyáron használják . Borítékolható a szituáció, hogy a két kamaszlány azonnali hisztérikus rohamot kap, amikor kiderül, hogy a vidéki házban se térerő, se wifi, se facebookozás. Ellenben döglött patkányok és gyönyörű vadromantika várja őket.

Nem kell hozzá sok, hogy a két apuka együtt borozzon a teraszon a lemenő nap fényében-egyedül- mert a lányok faképnél hagyták őket egy buli reményében.

A probléma azonban nem itt kezdődik, hanem akkor, amikor a féltékeny és lányaikat óvó apák mániákusan védeni akarják a gyermekeiket és nem veszik észre, hogy a kicsi lányaikból már fiatal felnőtt és a határaikat igencsak feszegető fiatal nők lettek.

Az óvatlan apák a lányaikkal

                                         Forrás:http://www.dailymotion.com/video/x2sf4k9 

Forró nyár van, tombolnak a hormonok ( meg a vaddisznók a kertben :-)) és az egyik este az egyikük lánya Loula kikezd az apja barátjával, aki nem mellesleg nála körülbelül harminc évvel idősebb. Az affér igen jól sikerül és Loula teljesen megszállottja lesz a férfinak, aki érthető okoknál fogva inkább felejteni szeretné az ominózus éjszakát.Innetől kezdve pedig megy a hazudozás, a takargatás és a konfliktus egyre élesébbé válik, Főleg, hogy Loula apja folyamatosan egy hatalmas vadászpuskával lövöldözik a kertben a vaddisznókra. Közben megismerjük az okokat is, a széteső házasságokat, és megértjük Loula felfokozott érzelmeit  is, amelyet a férfi iránt táplál. Külön tetszett, hogy a film egy percig sem esik az amerikai vígjátékok hibájába, ahol minden túl sok, ellenben vannak benne sokat mondó csendek, és egészen drámai pillanatok is.

A film témája egyébként érdekes kérdéseket feszeget, a határokról, a vonzalomról, a generációs konfliktusokról és a barátságról is.

Korzika gyönyörű, a két sármos francia színészen látszik, hogy élvezik a játékot Garantáltan kellemes estét okoz a film, aki beül rá. Itt az előzetese is:

A visszatérő-vajon megér-e egy Oscar-díjat Leonardo Dicaprio bosszúhadjárata?

 A Visszatérő (The Revenant, 2015) is tipikusan az a film, amiről már mindenkinek jól kialakult véleménye van, mielőtt még látta volna magát a mester(?)művet...

Ebben persze az is jócskán szerepet játszik, hogy remek volt a film PR-ja. Golden Globe jelölésről még szó sem volt, de már nagyjából mindenki értesült róla, hogy micsoda nehéz fizikai megterhelést jelentett a színészeknek a forgatás a mínusz 10 fokban, az Argentín vadon mélyén, hóban-fagyban sárban, dideregve. Nem beszélve a medvéről. Meg a nyers bölénymájevésről (Respect ezért innen is Leo, ha tényleg nyers bölénymáj volt).

Nos, én próbáltam nem felkészülten érkezni a filmre, nem is olvastam el előtte kritikákat sem. Pontosan azért nem, mert nem akartam hogy befolyásoljanak.

Őszintén kíváncsi voltam (Na jóó bevallom a beharangozott medvés jelenetre  különösen), hogy miért kapott ez a film négy Golden Globe-ot, amiből egy Leoé, aki így az Oscar díjra is esélyessé vált. Már megint esélyessé vált mondhatnánk.  

Így, hogy végigültem a közel 2,5 órás filmet  a barátaimmal, már én  nyugodtan mondhatom, hogy véleményem szerint nemigen ér meg. Nem ér meg egy Oscar díjat Leonardo Dicaprio fogvacogtatása, hörgése, és árkon bokron csúszásmászása. Még a döglött és kibelezett lóban töltött éjszakája sem.

Sőt, azon a ponton határozottan úgy éreztem, hogy vagy harsányan felröhögök, vagy kimegyek a teremből. Akkor már ugye túl voltunk 1,5 óra színtiszta kálvárián, a medvetámadáson, az élve eltemetésen, a nyersmájevésen és a szakadékba zuhanáson is. Szerintem még egy olyan tökös legénynek, mint Leonardo Dicaprio is sok ennyiszer meghalni.

Leo Oscar-díját persze ezt nem én fogom eldönteni, hanem nálam a filmekhez fényévekkel jobban értő szakmeberek, de az mindenesetre legondolkodtató, hogy valahol mindenki csalódottan jön ki a moziból a Visszatérő után.

Lássuk azért a film vitathatatlan előnyeit is. Kétségkívül megkapóak a jelenetek, a természeti tájak, és a filmnek van egy különös alaphangulata, ami nem múlik el a film megnézése után, hanem haza is kísér. Az biztos, hogy ez kevéssé Dicaprio hörgésein, sokkal inkább a világhírű operatőröm (Emmanuel Lubitz) múlt. A film forgatásán csak természetes fényeket használtak és maximálisan kihasználták a természeti táj különleges szépségét és vadságát.

A történet maga egy klasszikus western idéz, a középpontba egy személyes  bosszúhadjáratot állítva.

A film a 18.században játszódik Dél-Dakota államban, az első angol és amerikai telepesek megjenésének és a helyi indián törzsek kezdődő kizsákmányolásának időszakában. Az angol prémvadászok a helyi, indián arikara törzs területén hódprémre vadászik, ami természetesen nem nyeri el a tetszését a helyi törzseknek, akiket már a franciák is kellőképpen kizsigereltek. Ez a konfliktus nyílt ellenségeskedésbe mitöbb vérengzésbe csap át, az arikarák rajatütnek a prémvadászokon és sikeresen elüldözik őket. A vadászok menekülésre kényszerülnek, de nem tudnának ép bőrrel kijutni az indián törzs területéről Hugh Glass (Leonardo Dicaprio)  felderítő és indián félvér fia segítsége nélkül.

Azonban senki nem számít arra, hogy az úton a felderítőjüket egy grizzly medve aprítja miszlikbe ezzel pedig esélytelenné téve azt, hogy kijussanak a vadonból.

Mivel Glass olyan súlyos sérüléseket szenved, hogy az életben maradási esélyei a nullával egyenlőek, ezért a csapat komoly erkölcsi dilemma elé kerül.  Mivel félhulla társukat összetákolt hordágyon cipelve a haladási sebességük veszélyesen lecsökkent ezért indítványozzák, hogy váljanak ketté. Megszavazzák, hogy a 10 fős csapatból ki legyen az a három fő, aki Glass mellett marad amíg még hálni jár belé a lélek, s amint vége a dalnak kapjon emberhez méltó temetést. Glass személyes tragédiája, hogy pont a csapat legszemetebb és legelfajzottabb tagja, John Fidzgerald (Tom Hardy) jelentkezik az egyik felvigyázói szerepre (Glass mellett marad természetesen a fia és még egyújonc is), aki amúgy is a halálát kívánta már régóta. Alig tűnnek el a társai a vadon mélyén, Fitzgerald már akcióba is lendül. Mivel Glasst nem sikerül kinyírnia, ezért a fiat teszi el lábalól, természetesen úgy hogy ezt a magatehetetlen Glassnak is végig kell néznie. 

Ez az a pont a filmben amikor megértjük, hogy miért is támad fel a halálból Glass és fogadja meg hogy ennek az embernek nem lesznek nyugodtak az éjszakái.Miután Glass fiát megölte, őt magát pedig élve eltemette, magával viszi a megtévesztett harmadik társukat, akinek azt mondta hogy indiánokat hall a közelben és sürgősen menniük kell otthagyva a haldoklót.A haldoklót, aki utolsó erejét is összeszedve kikaparja magát a földből és megkezdi lassú és gyötrelmes bosszúhadjáratát a menekülő Fitzgerald vérét szomjazva.

Most vagyunk az első órában, kedves olvasóim, a fennmaradó 1,5 órában jönnek a már sokat említett kalandok, és nagyon nagyon sok fázás, vacogás.

Hát mit mondjak… egyszer érdemes megnézni, mert mégiscsak tud valamit ez a film, meg a rendezés, de mondjuk nem váltanék rá még egyszer jegyet az biztos.