2017. március 5., vasárnap

A Testről és lélekről- Enyedi Ildikó új, Arany Medve díjas filmjéről


" Felnőttek vagyunk, nem kell hogy zavarban legyünk..." hangzik el a film egyik jelenetében.

Azonban úgy tűnik az, hogy felnőttek vagyunk (ha jogilag nézzük, akkor ha elmúltunk 18 évesek), nem óv meg bennünket attól, hogy zavarban legyünk, ha valami megmagyarázhatatlanul erős és felkavaró érzelem kerít hatalmába bennünket egy másik lény iránt, amit úgy hívnak, hogy: vonzódás vagy szerelem. A felnőttkor nem óv meg bennünket attól sem, hogy megrémüljünk, ha olyan világokkal érintkezünk hirtelen, amelyek   teljesen idegenek a számunkra. Nem értjük, és azonnal bezárkózunk.
Enyedi Ildikó a magyar kortárs filmszakma egyik legkiválóbb rendezőnője (!), akinek legújabb alkotását A Testről és lélekről című nagyjátékfilmjét, (a legutolsó filmje, Simon Mágus után 18 évet kellett várni)  az európai filmszakma egyik legrangosabb díjával, a Berlini Filmfesztivál fődíjával, az Arany Medve-díjjal jutalmazta. 



Nem véletlenül, mert nagyon különös hangulatú és hangvételű filmről van szó, amely a szerelemről a maga hihetetlen egyszerűségében és bonyolultságában  beszél. Enyedi nem akarja didaktikusan a szánkba rágni, hogyan kell(ene) két embernek egymásra találnia, és megszeretnie egymást, nem próbálja megérteni miért szép, vagy fájdalmas a szerelem. Nem idealizál és nem dramatizál.Nagyon finom eszközökkel operál és mutatja meg esendőségünket, magunk és a másik ember előtt. Különös kontrasztot képez a témaválasztáshoz képest, a forgatási helyszín, ahol a történet játszódik, amely egy nagyon is működő vágóhíd. Enyedinél visszatérő elem  hogy állat szereplők is feltűnnek filmjeiben. (pl. a szamár az én XXI. századomban), A legújabb filmjében pedig kiemelt szerepet kap két gyönyörű (emberkéz nevelte, de vad) szarvas, akik a  két főszereplő álombeli megtestesülései. Külön történetek vannak az állatok (Góliát a hím szarvas és Picur a nőstény) nem éppen könnyű beidomításáról, amihez a világhírű, magyar Horkai Zoltán állatkoordinátor csapatát kérték fel.

A film valóban egy szerelmi történet, amely két, esendő, magányos és bezárkózó ember különös kapcsolatát, nehézkes egymásra találását meséli el. Az autisztikus hajlamokkal bíró Mária (Borbély Alexandra) élelmiszerbiztonsági ellenőrként dolgozik egy vágóhídon, Az elvált, kiüresedett és megkeseredett Endre (Morcsányi Géza) pénzügyi igazgató, szintén ott. Egy átvilágítás során pszichológiai vizsgálatot rendelnek el az ott dolgozók körében, ami nem is csoda, hisz egy vágóhídon dogozni lélekölő lehet...
A pszichológus (Tenki Réka) külön-külön behívja a dolgozókat és teszteket töltet ki, amiben az álmaikat is firtatja..Így derül fény arra a transzcendens jelenségre, hogy Mária és Endre álmai éjszakáról-éjszakára ugyanazok. Éjjelente szarvas alakjában találkoznak az erdőben, együtt kaparják ki a füvet a hó alól és "összeér az orruk." Míg éjszaka minden magától értetődő és működik, nappal két csetlő-botló, egymással semmit nem kezdeni tudó felnőtt ebédel a kantinban, ahol suta félmondatokat váltanak a rágós húsról...
A szerelem nem nélkülözi a szélsőségeket sem, így a filmben is  váltakoznak a megható, a vicces, és a drámai pillanatok. Nem könnyű az egymásratalálás, egy lépést követ két hátralépés. Bár a filmbéli Mária esetében az amúgy sem könnyű közeledést még nehezíti az a tény is, hogy a lány kissé autista, mégis mindenki magára ismerhet a filmben. Mindannyian autisták vagyunk. Ki kevésbé, ki jobban.