A bíró (The Judge)

Kissé félve tettem be "A bíró" című film DVD-jét a lejátszóba, mert az előzetesen elolvasott kritikákból számomra nem az jött le, hogy ez egy jó film. Legalábbis a túlérzékeny és hiper-kifinomult ízléssel megáldott filmkritikusok nem dicsérték az egekbe sem a filmet, sem a szereplőket, sem a sztorit (lásd pl. az Origo írását: „Robert Downey Jr. nyáltengerbe fullad.”) Na de a kritikusoknak az a dolguk, hogy kritizáljanak, én nyugodtan megtehetem outsider létemre, hogy egy olyan film is tessen, amit a hozzáértők ízeire szedtek. Merthogy szerintük a film tele van „klisékkel”, a storyline teljesen szokványos, a film pedig ahhoz túl hosszú (141 perc), hogy fenntartsa az érdeklődést. Továbbá szerintük, a film szinvonalán Robert Downey Jr. óriási, barna bociszemei sem javítottak, amikkel túl sokat bámul a semmibe a közel másfél óra filmidő alatt.

Hát akkor kezdjük az elején. A sztori szerintem egyáltalán nem átlagos, ha azt vesszük, hogy egy amerikai kisvárosban élő, köztiszteletnek örvendő bírót gyilkosságért elítélnek. A bíró védője pedig nem más, mint a menő ügyvéd fia, akivel a kapcsolata azonban már messziről sem nevezhető harmonikusnak. Ez már önmagában izgalmas helyzet, már-már grishami regényeket idéző és a két főszereplő remek játékának köszönhetően egyáltalán nem tűnik soknak a majdnem két óra. A két főszereplő, Robert Downey Jr és Robert Duvall játéka meghatározó. Nélkülöz minden felesleges mozdulatot, vagy párbeszédet és ettől lesz hiteles.  Én, bevallom kellemesen csalódtam Robert Downey Jr.-ban, akit eddig csak a kevésbé drámai szerepekben, mint pl. a Vasemberben láthattunk, illetve a Sherlock Holmes sorozatban is. Mindenesetre, ebben a filmben be tudta mutatni, hogy helye van a karakteres színészi játékkal bíró jó színészek között. 

A történet röviden a következő: A sikeres, negyvenes ügyvéd Hank Palmer (Robert Downey Jr.) épp egy chicagoi tárgyalóteremben mossa fel a padlót az ellenféllel, amikor kap egy telefonhívást, hogy haza kell mennie, mert meghalt az édesanyja. Haza is megy, közben mindenki számára világossá válik, hogy egy fagyasztóban is melegebb a hangulat, mint az otthonában, az apja és őközte a viszony igencsak fagyos. Az okokra később fény is derül. Hank apja (Robert Duvall) a város köztiszteletben tartott bírája, egy meglehetősen kellemetlen, megkeseredett öregember, aki despotaként uralkodik a két fián, a szellemi sérült Dale-en (Vincent D'Onofrio) és az egykori sportkarrierjét egy baleset miatt felhagyó, kissé elhízott bátyon, Glenn-en (Jeremy Strong). Hank élete nem kevésbé elcseszett, bár sikeres ügyvéd egy menő chicagoi irodában, a magánélete romokban hever,felesége válni akar. A temetést követően Hank menekülne is vissza, ha nem kapna egy hívást bátyjától, hogy az apját gyilkosság gyanújával őrizetbe vették….

A film valószínűleg tényleg egy kiszámítható, amerikai családi dráma lenne cukormázzal leöntve az ismert klisékkel, ha nem két kiváló színész játszaná az ügyvédet és az elítélt, bíró apát. Mert egyetértve a kritikusokkal: ettől a két színésztől lesz a film maradandó, miattuk érdemes megnézni A bíró című filmet.