2017. szeptember 17., vasárnap

Ötven tavasz ( eredeti címe: Aurore)-A középkorú nők dícsérete



Az Ötven tavasz (rendezte Blandine Lenoire) című film középpontjában a női lét szépségei és nehézségek állnak. A rendezőnő a női élethelyzeteken belül is, a középkorba lépett nők néhol vicces de többnyire nehezebb időszakát mutatja be. Azt, a nők életében igen sérülékeny időszakot, amiről senki nem beszél szívesen, vagyis a klimaxról, a testük hormonális átalakulásáról, az idősödés első jeleiről. A történet főhősnője a film címét is adó Aurore, ötven éves elmúlt, elvált háromgyerekes anyuka, aki kénytelen egy bárban pincérnőként dolgozni és elviselni a nála húsz évvel fiatalabb üzletvezetője undok piszkálódásait. Egy kis lakásban osztozik lányaival és mondhatni, hogy nem veti fel őket a pénz. Mintha ez nem lenne elég, Aurore folyamatosan szenved a hőhullámoktól és a kedélyingadozástól, mégis ő az, aki lelket tart hisztérikus lányaiban és összetartja kis családját. Egy nap nagyobbik lánya bejelenti hogy terhes lett, a kisebbik meg kijelenti, hogy a tanulmányait abbahagyva inkább meglép a pasijával  Spanyolországba szerencsét próbálni. Aurore ekkor úgy érzi, hogy itt az ideje, hogy kézbe vegye életét és végre úgy éljen ahogy szeretne. Első lépésként felmond a bárban, hogy új, (jobb) munkát találjon, másodikként pedig megpróbálja megragadja az élet kínálta váratlan lehetőséget, amikor feltűnik az életében a fiatalkori szerelme

Forrás:http://artmozi.hu/filmek/otven-tavasz

Az Aurore szerepét alakító Agnes Jaoui francia színésznő remekel szerepében, hitelesen alakítja az egyedülálló, ötvenes, de még dögös anyát, aki az élet nem éppen napos oldalán is mindent elkövet annak érdekében hogy megtalálja a boldogságot és ebben a családjának is segítsen. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése