Azt hiszem, régóta láttam olyan filmet, amely ennyire tisztán és természetesen adta át a nézőnek a mindent átható életerőben rejlő varázslat érzését. Azt az érzést, hogy ragaszkodnunk kell az életünkhöz, meg kell élnünk, annak minden pillanatát illetve azt, amitől mindenki retteg, a megöregedés folyamatát és a halál mindenkire érvényes tényét. Sally George és Stephen Walker filmje a Young at Heart-Örökifjak ilyen hatással volt rám. Úgy érzem témája, különösen értékes és aktuális kérdést feszeget. Számomra ez a film azon túl, hogy valami elementáris életigenlésről szólt, jelentette az életkor tiszteletét is. Amiből, ma úgy érzem hiány van. Úgy látom, ugyanis, hogy minden, ami ma számít, az fiatal, új, friss, sima,és persze tökéletes. A világ nem akar szembenézni sem öregséggel, sem az elmúlással, sem pedig a halállal. Minden azt sugározza, hogy addig vagy sikeres amíg fiatal és szép vagy. Ha már nem olyan sima a bőrőd, és megőszül a hajad, rohamosan romlani kezd az "értéked a halpiacon". S, ez a film, épp azt mutatta meg, hogy az arcon megjelenő és egyre mélyülő, sokasodó ráncok, milyen szépek tudnak lenni. Főleg, ha a lélek szépsége, az életerő, életvidámság és a belső béke is kiül az arcokra. Vannak ugyanis kortalan dolgok az életben, amelyek értéke pont az életorral nő meg.Mint a szeretet, a barátság, az élethez való ragaszkodás...Legjobb jelenet számomra a filmben az volt, amikor az egyik 80 és 90 év körüli énekes a csapat többi tagjával utazik a próbára, és azon morfondírozik, hogyan tudnának több próbát beilleszteni a táncrendjébe, ami igen sűrű.Sorolja:Hétfő:gitározás, kedd:focizás szerda: trombita tanulás. Nos, erre mondtam azt, hogy ezt a filmet, minden magyar férfinek és nőnek meg kéne néznie. Így is meg lehet öregedni...Zseniális film, mindenkinek ajánlom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése