Dübörög a szív-Meryl Streep ismét új szerepben

"Meryl Streep még sosem volt ekkora ripacs" olvasható az Origo filmklubja egyik jóindulatú nak nem igazán nevezhető kritikusának a véleménye..Én inkább úgy fogalmaznék, hogy Meryl Streep megint megmutatta, hogy micsoda színésznő. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy milyen alakítást nyújtott az Ördög Prádát visel, majd ugyanabban az évben forgatott  Mamma Miá-ban. Két, teljesen más karakterű nőt  játszott igencsak magával ragadóan.

Idén, most ismét egészen, szerintem számára is új, női karaktert kellett hitelesen nyújtania: egy kissé perifériára szorult, jobb napokat is látott, középkorú rock mami (Ricki) bőrébe kellett bújnia, aki minden este egy lepukkant rock kocsmában, maréknyi alkoholista előtt hirdeti a rock and roll halhatlanságát. Mindeközben teljesen le van gatyásodva, magányos, és nem sok jóval kecsegteti a jövője sem. Idővel persze megtudjuk, hogy nem véletlenül, hiszen férjét és kisgyermekeit zenészi karrierjéért sok évvel ezelőtt elhagyta, s viszonya egykori családjával enyhén szólva sem rózsás.

Egy szokásos esti fellépés után jön a hír, hogy az időközben anyányivá cseperedett lánya súlyos lelki válságba került, (mert a pasija megcsalta) és szüksége volna az anyjára. Nos, Ricki fel is kerekedik a gityójával és elropog a bőrkabijában a nyugati partra az igencsak előkelő városrészben lakó volt férjéhez és a gyerekeihez, avégett hogy átsegítse lányát a depin.

Na..hát ennyi a kezdősztori, de valójában a történet teljesen mindegyis, az tényleg akár gagyinak is nevezhető,ha nem Meryl Streep viszi el a hátán. A film élvezhetőségén sokat dob az a rengeteg kiváló muzsika is, amit nem mellesleg Meryl Streep maga énekel és ha jól láttam egész jól tépi a húrokat is közben :-)

Szóval aki szereti Meryl Streepet, meg a jó muzsikákat például Bruce Springsteen  annak kötelező :-) 

  

Íme a film előzetese:

Bazi nagy francia lagzi

Az idei nyár, egyik-véleményem szerint-legjobb vígjátéka a franciák által újragondolt "Bazi nagy görög, francia lagzi” Én, személy szerint nem állhatom, amikor egy jól sikerült filmről, ami nem csak, hogy behozta a költségeit, hanem kasszasiker is lett, megpróbálnak még húsz bőrt lehúzni (lásd mostanában  lásd: Jurassic park). Azért sem lelkesedem, amikor az amerikaiak lenyúlják az európai forgatókönyveket és megcsinálják a filmet amerikai verzióban is ( lásd: Hanta-palinta vs. Apám a hős) Ebben a filmben egyébként messziről sincsen  erről  szó,  éppen ezért félrevezető a film magyar címe, habár biztos többen beültek rá a magyar mozikba, mint az eredeti francia címre ült volna be az a maréknyi magyar frankofón ami így azól:Qu-est ce qu'on fait au Bon Dieu. Az igaz, hogy az alap sztori itt is követi a jól bevált sémát. Két különböző kultúrából jött fiatal olthatlan szerelme közé csak egy valami állhat ez pedig a család… Ami ugye, nem kis akadály. Főleg, ha a szerelmespár egyik tagja egy vidéki, francia arisztokrata család szép szőke nő tagja, míg a hősszerelmes egy elefántcsontparti nyugdíjazott katonatiszt fia, megspékelve egy nagydarab papával, aki pedig természetesen heves ellenérzéseket táplál a kizsákmányoló, gyarmattartó nagy birodalmak iránt.  Ehhez az idillhez jön még  az enyhén rasszista francia örömapa (Christian Clavier alias Zsákfos :-)) a bigott francia mama és a további deviáns nő testvérek,  akik szintén kontinenseken átívelő szerelmi, sőt már családi életet élnek. Nos, dióhéjban ennyit a történetről. A francia humor nekem mindig jobban bejön, mint az amerikai, egyszerűen élet közelibbek. 

Vígjáték ide, vígjáték oda a film mondanivalója, még ha szájbarágó és kissé primitív is most, a szír menekültválság idején még aktuálisabb és éppen ezért fontos hogy sokan megnézzék és megértsék, hogy a multikulti alapvetően jó dolog.

Itt az előzetese:

   

A bíró (The Judge)

Kissé félve tettem be "A bíró" című film DVD-jét a lejátszóba, mert az előzetesen elolvasott kritikákból számomra nem az jött le, hogy ez egy jó film. Legalábbis a túlérzékeny és hiper-kifinomult ízléssel megáldott filmkritikusok nem dicsérték az egekbe sem a filmet, sem a szereplőket, sem a sztorit (lásd pl. az Origo írását: „Robert Downey Jr. nyáltengerbe fullad.”) Na de a kritikusoknak az a dolguk, hogy kritizáljanak, én nyugodtan megtehetem outsider létemre, hogy egy olyan film is tessen, amit a hozzáértők ízeire szedtek. Merthogy szerintük a film tele van „klisékkel”, a storyline teljesen szokványos, a film pedig ahhoz túl hosszú (141 perc), hogy fenntartsa az érdeklődést. Továbbá szerintük, a film szinvonalán Robert Downey Jr. óriási, barna bociszemei sem javítottak, amikkel túl sokat bámul a semmibe a közel másfél óra filmidő alatt.

Hát akkor kezdjük az elején. A sztori szerintem egyáltalán nem átlagos, ha azt vesszük, hogy egy amerikai kisvárosban élő, köztiszteletnek örvendő bírót gyilkosságért elítélnek. A bíró védője pedig nem más, mint a menő ügyvéd fia, akivel a kapcsolata azonban már messziről sem nevezhető harmonikusnak. Ez már önmagában izgalmas helyzet, már-már grishami regényeket idéző és a két főszereplő remek játékának köszönhetően egyáltalán nem tűnik soknak a majdnem két óra. A két főszereplő, Robert Downey Jr és Robert Duvall játéka meghatározó. Nélkülöz minden felesleges mozdulatot, vagy párbeszédet és ettől lesz hiteles.  Én, bevallom kellemesen csalódtam Robert Downey Jr.-ban, akit eddig csak a kevésbé drámai szerepekben, mint pl. a Vasemberben láthattunk, illetve a Sherlock Holmes sorozatban is. Mindenesetre, ebben a filmben be tudta mutatni, hogy helye van a karakteres színészi játékkal bíró jó színészek között. 

A történet röviden a következő: A sikeres, negyvenes ügyvéd Hank Palmer (Robert Downey Jr.) épp egy chicagoi tárgyalóteremben mossa fel a padlót az ellenféllel, amikor kap egy telefonhívást, hogy haza kell mennie, mert meghalt az édesanyja. Haza is megy, közben mindenki számára világossá válik, hogy egy fagyasztóban is melegebb a hangulat, mint az otthonában, az apja és őközte a viszony igencsak fagyos. Az okokra később fény is derül. Hank apja (Robert Duvall) a város köztiszteletben tartott bírája, egy meglehetősen kellemetlen, megkeseredett öregember, aki despotaként uralkodik a két fián, a szellemi sérült Dale-en (Vincent D'Onofrio) és az egykori sportkarrierjét egy baleset miatt felhagyó, kissé elhízott bátyon, Glenn-en (Jeremy Strong). Hank élete nem kevésbé elcseszett, bár sikeres ügyvéd egy menő chicagoi irodában, a magánélete romokban hever,felesége válni akar. A temetést követően Hank menekülne is vissza, ha nem kapna egy hívást bátyjától, hogy az apját gyilkosság gyanújával őrizetbe vették….

A film valószínűleg tényleg egy kiszámítható, amerikai családi dráma lenne cukormázzal leöntve az ismert klisékkel, ha nem két kiváló színész játszaná az ügyvédet és az elítélt, bíró apát. Mert egyetértve a kritikusokkal: ettől a két színésztől lesz a film maradandó, miattuk érdemes megnézni A bíró című filmet. 

Nők és Asszonyok, óvakodjatok a Bestiától! avagy mit tehetsz az elemi szerelem ellen?

Az 5. Frankofon Filmnapok egyik sikerfilmje bizonyosan a még mindig bombaformában levő negyvenes Sophie Marceau (Házibuli)  és Francois Cluzet (Életrevalók) páros filmje az "Une rancontre" ( Egy találkozás) magyar verzióban Elemi szerelem című film.

A rendező Lisa Azuleos neve nekem nem ismerős, de annyi bizonyos, hogy a film rendezője, producere, sőt a film egyik szereplője is ( ő játssza "a" feleséget). Felvetődik tehát a kérdés, vajon nem a saját élményeit vitte-e filmre...

A sztori elsőként egy könnyed limonádénak indul. Az elvált, sikeres, negyvenes és rendkívül csinos íronő Elsa ( Sophie Marceu) egyik könyvbemutatóját követő partin megismerkedik a nála egy tizessel idősebb, sármos szintén sikeres ügyvéddel Pierre-rel. Azonnal lángol közöttük a levegő-ahogy mondani szokták. Kellemesen elflörtölnek egymással, és élvezik, hogy hatéssal vannak a másikra. A probléma csupán annyi, hogy Pierre nős, és két gyermek apja. Első kinézetre harmonikus családi életet él(ne) és esze ágában nem lenne elhagyni a családját és jól felépített életét. Ha. Hacsak nem találkozik egy igazi Ragadozóval, Elsaval, aki kiszemeli magának és hellyel-közzel mindent elkövet, hogy a férfi közelébe kerüljön. 

A film azonban egy nagyon is húsbavágó problémát mutat be. Nevezetesen azt, hogy hogyan tudja egy hosszútávú kapcsolat vagy egy házasság túlélni az állandóan jelen levő Kísértést? Szabad-e kockáztatni és engedni a vágyaknak és ezzel azt veszélyeztetni, hogy elveszítünk mindent? Vagy "az élet rövid" alapon igenis bele kell vágni és meg kell ragadni azt, amit az Élet kínál.

Mit tehet a társ aki érzi, hogy tehetetlen a fellépő veszéllyel szemben, mert nem tudja egy 15-20 éves házasságban már ugyanazt az izgalmat nyújtani kapuzárási pánikban szenvedő férjének, vagy feleségének? 

Izgalmas kérdéseket feszeget a film két jó szinésszel és egy jó rendezéssel megsépkelve, mert a film nincs rózsaszín mázzal leöntve és pont annyit és ott adagol az érzelmekből és a humorból ahol kell.

A filmet a nagy közösnégsikerre való tekintettel március 12-től játsszák a magyar mozikban! Érdemes megnézni!

Asztmás Molnár Piroska-Jógázó Jordán Tamás és egy borjú az asztalnál-Zuhanás a semmibe

Pálfí György (Taxidermia, 2005), legújabb filmje  A Szabadesés az idei Karlovy Vary filmfesztiválon három díjat is kapott,  köztük a legjobb rendezés díját. Az alig egy hete lezajlott magyar filmhéten mutatták be, Szóval friss élmény még mindenki számára. Számomra is.Pálfi György szereti a szürreális elemeket a filmjeiben, nos a Szabadesésben is bőven akadnak. A szereposztás alapból nagyon csábító. Molnár Piroska, Jordán Tamás, Nagy Zsolt, vagy Tenki Réka akit a Katona József Színházból is ismerhetünk és még sok ígéretes fiatal, meg kevésbé fiatal színész. 

Na szóval, A film alapötlete mondhatni, rém egyszerű, sőt talán kissé sablonos. Az Alkotó azt ókumlálta ki, hogy tekintsünk be egy budapesti, elég vegyes társadalmak által lakott, de nem proli társasház 7 emeletének, összesen 7 lakásába, ahol beleláthatunk egy-egy tipikusan magyar sorsba, életbe, ( a rendező szerint) jellemző társadalmi problémába stb...Mindezt, pedig egy gyönyörű füzérre felfűzve, amely nem más, mint a 7 emeleten végigcaplató, asztmás, egyben depressziós és elszegényedett kisnyugdíjas Molnár Piroska szuszogása és harákolása. Na de ne szaladjunk ennyire előre. 

A kiindulási probléma a 7.legfelső emeleti lakásban  (=első lakás) a magyar elszegényedett, beteg, és napi anyagi problémákkal küzdő, magára hagyott kisnyugdíjas, akinek a csak száraz zsömle és parizer jut vacsorára, egyébiránt a legkedvesebb elfoglaltsága, hogy az Aldi, vagy Lidl promó anyagában bogarássza az akciókat. A jelenet nevetséges, de valójában nem az. 

Molnár Piroskának is betelik a pohár, mert fogja a gurulós kocsiját (tudják, azt az oldschool darabot), felmegy a társasház tetejére, oszt leveti magát a sötét éjbe. Szabadesés. Pffff. Nagyot csattan a betonon, majd fél perc múlva feltápászkodik, összeszedi az eltört szemüvegét, fogja a sparos szatyrot és megindul felfelé a 7 emeletnek. A tulajdonképpeni film itt kezdődik. Egy emelet, egy lakás, egy social problem. 

Találkozunk a hét emelet közben megtért, ezotériától teljesen behülyült csoporttal (értjük a célzást, már csak az ezotéria segíthet rajtunk?), egy édes hármasban élő házaspárral, egy high-tech lakásban élő yuppie párral, akik mielőtt szexelnének befóliázzák magukat ( ezt is értjük: teljesen beteg és elhidegült világban élünk ).Látunk egy zugnőgyógyász rendelőjét, aki 250 ezerért vállal abortuszt 

(igen-igen, korrupt s züllött a magyar egészségügy, szörnyű, ki törődik a fiatal abortuszon átesett  nők lelkével, egyáltalán szabad-e ?) illetve a bigott családfő és a rettegő kisfiának a konfliktusa, aki mindenhol hatalmas szarvasmarhákat lát a lakásban ( ezt például nem értettem)...Meg még további érdekes problémás eseteket is látunk. Nekem az egész néhol eröltettett volt és a sztori sem állt össze, szétdarabolódott és a mondanivaló is sekélyes. Az meg, hogy csótányok másznak ki egy tisztaságmániás nő szájából, hát ezt sem értem mi volt ezzel a célja a rendezőnek. Szürreálisnak, talán szürreális, meg gusztustalannak is elég gusztustalan. Szerintem e nélkül is világos volt mindenkinek az üzenet.  

Na szóval, ha Molnár Piroska nem harákol végig a filmen és vonszolja fel magát 7 emeleten, akkor lehet, hogy nem várom meg a végét....Érte, meg a filmzene miatt (Amon Tobin) érdemes volt megnézni.Egyébként kibírtam volna. Itt a film előzetese is, ha valaki azért kedvet kapna hozzá:

Édes Élet-avagy a keserű valóság-Prokarióták a tévében

Ez a bejegyzés némiképp ki fog lógni a sorból, de mégis úgy érzem, szorosan kapcsolódik a Mozi az Egész világ blog témához.

Egyik este, egy viszonylag intenzív munkanap után, a fotelemben ültem és "zombultam" a tévé képernyője előtt. Szokás szerint semmi értékelhetőt nem adtak a csatornák, Így aztán, cél nélkül kapcsolgattam. Miután a századik mosópor és fogsorragasztó reklámon végigrágtam magam, illetve az afrikai oroszlánok is széttépték aznapi gazellájukat, rátévedtem a TV2 szuperprodukciójának nevezett, ÉDES ÉLET napi szörnyűségre. Szögezzük le gyorsan: NEM nézem, és a továbbiakban sem fogom. Mégis, amikor rákapcsoltam, nem bírtam levenni róla a szemem. Mindjárt elmondom miért. Egyszerűen sokkolt amit láttam.Persze hosszú a sora azoknak a showbusinessben dolgozó, magukat sportolónak, énekesnek, vagy művésznek, esetleg színésznek tartó egyéneknek, akik a pénzért képesek "lemenni kutyába" (ezúton is elnézést kérek a négylábú barátainktól). Szóval nem is erről a végtelenül szomorú, vagy szánalmas jelenségről szeretnék beszélni. Hanem sokkal inkább arról a kártékony üzenetről, amit ez az ÉDES ÉLET közvetít "azemberek" felé. Mondjuk felém nem, de sokan vevők rá, a nézettségi adatok szerint.

Abban a bő 40 percben, amíg  kikerekedett szemmel néztem a műsort, semmi mást nem láttam és hallottam, csak zavaros lelki világú, egymással fejhangon üvöltöző pojácákat és prokarióta egysejtűek értelmi szintjén lévő, veszekedő hím és nőnemű egyedeket. Akinek nem lenne világos: az ÉDES ÉLET "celeb" párok baromi érdekes, valójában végtelenül unalmas és sekélyes mindennapi életét igyekszik megmutatni. A műsor célja vélhetően az, hogy megnyugodjunk, Igaz, hogy Berki pojáca Krisztiánon három millás karóra van, de ugyanazok a mindennapi gondok gyötrik szegény kopasz fejét. Nos, nem nyugszunk meg. Visszatérve a "message"-re. 

Forrás:http://www.parameter.sk/rovat/bulvar/2014/02/27/berki-krisztian-miatt-tort-ki-herevasaltatasi-laz-neten  

A sötétség és a primitívség ami belengi, (sőt teljesen beburkolja) a szereplőket, az igénytelen környezet amiben élnek, és az egymáshoz való viszonyuk teljesen elképesztő. 

Na mármost, ez nem lenne probléma, ha nem nézné annyi magyar fiatal és kevésbé fiatal és nem érezné úgy, hogy EZ A NORMÁLIS. Nem, nem ez a normális. Nem tartom normálisnak, hogy egy férfi alapjáraton úgy üvöltözzön a párjával, mint egy magából kikelt dúvad, a nő pedig folyamatosan fejhangon visítson és hisztériázzon. És ez A MŰSOR.

Mindeközben az egyik jelent különösen hajmeresztő volt számomra. A Berki "Pojáca" Krisztián egyik hobbija, hogy a stábbal a háta mögött kilátogat a 20 milliós sportautójával szerencsétlen hajléktalanokhoz és odadob nekik egy zacskónyi használt ruhát. Nesztek, lássátok micsoda két lábon járó Teréz anya vagyok. Szerintem inkább undorító a gesztus, mint emberbarát. Az is igaz, hogy KI törődik ma Magyarországon a hajléktalanokkal? Senki. De nem hiszem hogy attól, ha Berki Krisztián odadob egy szemeteszacskóban egy halom rongyot azoknak a szerencsétleneknek, akkor majd a tévé nézőiben felébred a szolidaritás...

Egyszóval nem értem, hogy miért nézi ezt a műsort minden este egy fél ország, és miért van a fél ország ilyen értelmi színvonalon? Vannak persze hipotéziseim. Például, hogy addig sem  kell elgondolkodni a saját nyomorukon és esetleg tenni is valamit, hogy jobb legyen, mert lám, ez így normális. Jelzem gyorsan, hogy nem az.

Betti-mobil: Ajándékfilm a 70 éves Catherine Deneuvnek

Deneuve legújabb filmjének előzménye a "rosszmájúak" szerint az, hogy a díva nehezményezte: már nem szerepeltetik annyi filmben, mint korábban...Állítólag ezért (is) Emanuelle Bercot rendezőnő gyorsan írt rá egy főszerepet az új filmjében, amely az Elle s'en va, vagyis " Elmegyl" címet kapta. Fogalmam sincs, hogy lett a francia címből a  magyar "Betti-mobil", merthogy sehogy nem jön ki a fordítás, de ezt a jelenséget már megszokhattuk a többi film esetében is. A film angol címe talán még találóbb: "On my way" (Az én utamon).Ennek legalább köze is van a film témájához, amely röviden a következő. A kezdő képkockák egy bretagne-i, álmos kisvárost mutatnak, ahol Betti (Deneuve) és anyja (Myléne Demongeot), családi vállalkozásként a helyi éttermet viszik. Úgy tűnik egész olajozottan és jól, mert telt házzal megy minden este. Férfiak a családban nincsenek. Betti  60 körül járó, jó karban lévő, elvált nő,  felnőtt lányával és unokájával a kapcsolata nem túl felhőtlen, amúgy pedig szeretője egy házas embernek. Bár a kisváros és az étterem idilli keret, ő mégis boldogtalan. Boldogtalansága csak fokozódik, amikor anyjától megtudja: A szeretője elhagyta őt egy fiatal nőért. Betti másnap a napi rutinból kiszakadva, hirtelen ötlettől vezérelve beül kocsijába és   otthagy csapot-papot. Egyetlen célja, hogy cigarettát vegyen valahol, egyébiránt nem tudja merre viszi a lendület. Erdei utakon, kis utakon, autópályákon, kisvárosokon át. Útja során kisebb-nagyobb kalandokba keveredik. Éjszakai klubokban ismerkedik, nálánál harminc évvel fiatalabb férfi ágyában ébred fel, vagy épp egy éjjeliőrrel húzza meg magát a zuhogó eső elől, egy bevásárlóközpont bútorbolt osztályán. Útja során, mely céltalan és magányos mégis rengeteg szeretettel és segítőkészséggel találkozik. 

A néző számára sem teljesen érthető ez a sodródás, s már-már ellaposodik a  történet, amikor a film másik felében szerencsére felgyorsulnak az események. Betti eddigi céltalan bolyongása és sodródása értelmet nyer. Lánya felhívja és megkéri vigye el az unokáját a nagyapjához, mert neki Brüsszelbe kell mennie egy állásinterjúra. Innentől kezdve a film és Betti előélete is kibontakozik, a családi viszonyok feltárulnak és lassan minden a helyére kerül a történetben. Érdekes, ahogy a kezdeti szürkés-sötét, nyomott színek helyét átveszik az élén vidám színek a filmben, úgy ahogy a hangulata is megváltozik.

Deneuve játéka is egyre kifejezőbb, ahogy haladunk az események sorában a végkifejletig, bár egy hűvös távolságtartás mindvégig jellemzi őt. 

Azt,hogy a rendezőnő mit akart  üzenni ezzel a filmmel, az számomra nem teljesen világos. Nem hinném, hogy azt, hogy kezdj új életet ha a régi már nem működik. A főszereplő Betti minden volt, csak határozott nem. Azt sem mondhatnám, hogy tudatosan kezdett új életet, mert a céltalan utazásában sodródott egyik eseményből a másikba.

Hacsak nem azt akarta mondani, hogy néha nem árt egy kicsit céltalanul bolyongani az életben, mert nem tudni hova vezethet ez minket? Lehet.