A visszatérő-vajon megér-e egy Oscar-díjat Leonardo Dicaprio bosszúhadjárata?

 A Visszatérő (The Revenant, 2015) is tipikusan az a film, amiről már mindenkinek jól kialakult véleménye van, mielőtt még látta volna magát a mester(?)művet...

Ebben persze az is jócskán szerepet játszik, hogy remek volt a film PR-ja. Golden Globe jelölésről még szó sem volt, de már nagyjából mindenki értesült róla, hogy micsoda nehéz fizikai megterhelést jelentett a színészeknek a forgatás a mínusz 10 fokban, az Argentín vadon mélyén, hóban-fagyban sárban, dideregve. Nem beszélve a medvéről. Meg a nyers bölénymájevésről (Respect ezért innen is Leo, ha tényleg nyers bölénymáj volt).

Nos, én próbáltam nem felkészülten érkezni a filmre, nem is olvastam el előtte kritikákat sem. Pontosan azért nem, mert nem akartam hogy befolyásoljanak.

Őszintén kíváncsi voltam (Na jóó bevallom a beharangozott medvés jelenetre  különösen), hogy miért kapott ez a film négy Golden Globe-ot, amiből egy Leoé, aki így az Oscar díjra is esélyessé vált. Már megint esélyessé vált mondhatnánk.  

Így, hogy végigültem a közel 2,5 órás filmet  a barátaimmal, már én  nyugodtan mondhatom, hogy véleményem szerint nemigen ér meg. Nem ér meg egy Oscar díjat Leonardo Dicaprio fogvacogtatása, hörgése, és árkon bokron csúszásmászása. Még a döglött és kibelezett lóban töltött éjszakája sem.

Sőt, azon a ponton határozottan úgy éreztem, hogy vagy harsányan felröhögök, vagy kimegyek a teremből. Akkor már ugye túl voltunk 1,5 óra színtiszta kálvárián, a medvetámadáson, az élve eltemetésen, a nyersmájevésen és a szakadékba zuhanáson is. Szerintem még egy olyan tökös legénynek, mint Leonardo Dicaprio is sok ennyiszer meghalni.

Leo Oscar-díját persze ezt nem én fogom eldönteni, hanem nálam a filmekhez fényévekkel jobban értő szakmeberek, de az mindenesetre legondolkodtató, hogy valahol mindenki csalódottan jön ki a moziból a Visszatérő után.

Lássuk azért a film vitathatatlan előnyeit is. Kétségkívül megkapóak a jelenetek, a természeti tájak, és a filmnek van egy különös alaphangulata, ami nem múlik el a film megnézése után, hanem haza is kísér. Az biztos, hogy ez kevéssé Dicaprio hörgésein, sokkal inkább a világhírű operatőröm (Emmanuel Lubitz) múlt. A film forgatásán csak természetes fényeket használtak és maximálisan kihasználták a természeti táj különleges szépségét és vadságát.

A történet maga egy klasszikus western idéz, a középpontba egy személyes  bosszúhadjáratot állítva.

A film a 18.században játszódik Dél-Dakota államban, az első angol és amerikai telepesek megjenésének és a helyi indián törzsek kezdődő kizsákmányolásának időszakában. Az angol prémvadászok a helyi, indián arikara törzs területén hódprémre vadászik, ami természetesen nem nyeri el a tetszését a helyi törzseknek, akiket már a franciák is kellőképpen kizsigereltek. Ez a konfliktus nyílt ellenségeskedésbe mitöbb vérengzésbe csap át, az arikarák rajatütnek a prémvadászokon és sikeresen elüldözik őket. A vadászok menekülésre kényszerülnek, de nem tudnának ép bőrrel kijutni az indián törzs területéről Hugh Glass (Leonardo Dicaprio)  felderítő és indián félvér fia segítsége nélkül.

Azonban senki nem számít arra, hogy az úton a felderítőjüket egy grizzly medve aprítja miszlikbe ezzel pedig esélytelenné téve azt, hogy kijussanak a vadonból.

Mivel Glass olyan súlyos sérüléseket szenved, hogy az életben maradási esélyei a nullával egyenlőek, ezért a csapat komoly erkölcsi dilemma elé kerül.  Mivel félhulla társukat összetákolt hordágyon cipelve a haladási sebességük veszélyesen lecsökkent ezért indítványozzák, hogy váljanak ketté. Megszavazzák, hogy a 10 fős csapatból ki legyen az a három fő, aki Glass mellett marad amíg még hálni jár belé a lélek, s amint vége a dalnak kapjon emberhez méltó temetést. Glass személyes tragédiája, hogy pont a csapat legszemetebb és legelfajzottabb tagja, John Fidzgerald (Tom Hardy) jelentkezik az egyik felvigyázói szerepre (Glass mellett marad természetesen a fia és még egyújonc is), aki amúgy is a halálát kívánta már régóta. Alig tűnnek el a társai a vadon mélyén, Fitzgerald már akcióba is lendül. Mivel Glasst nem sikerül kinyírnia, ezért a fiat teszi el lábalól, természetesen úgy hogy ezt a magatehetetlen Glassnak is végig kell néznie. 

Ez az a pont a filmben amikor megértjük, hogy miért is támad fel a halálból Glass és fogadja meg hogy ennek az embernek nem lesznek nyugodtak az éjszakái.Miután Glass fiát megölte, őt magát pedig élve eltemette, magával viszi a megtévesztett harmadik társukat, akinek azt mondta hogy indiánokat hall a közelben és sürgősen menniük kell otthagyva a haldoklót.A haldoklót, aki utolsó erejét is összeszedve kikaparja magát a földből és megkezdi lassú és gyötrelmes bosszúhadjáratát a menekülő Fitzgerald vérét szomjazva.

Most vagyunk az első órában, kedves olvasóim, a fennmaradó 1,5 órában jönnek a már sokat említett kalandok, és nagyon nagyon sok fázás, vacogás.

Hát mit mondjak… egyszer érdemes megnézni, mert mégiscsak tud valamit ez a film, meg a rendezés, de mondjuk nem váltanék rá még egyszer jegyet az biztos.

Az Ételművész-gasztroforradalom a mozikban

A minap azt hallottam, hogy Magyarországon jelenleg gasztroforradalom zajlik. Sőt, ha az ember egy igazán jót akar enni, akkor már ne is Budapesten, hanem vidéken keresse a kulináris élvezeteket, ugyanis a Michelin csillagos séfek sora "költözött le" vidékre. És lám, valóban, most nyílt meg Tatán (!) egy Michelin csillagos étterem.

A gasztroforradalom úgy tűnik a filmiparban is kirobbant, mert az utóbbi időkben se szeri, se száma a csúcsgasztronómiát középpontba állító filmeknek és sorozatoknak. Gondoljunk itt (Julie and Julia, A séf, vagy a francia Ízek palotája című filmek) Gordon Ramsey, vagy a harminc perces Jamie Oliver műsorára. Nemrégiben láttam egy filmet, aminek a másik most dívó gasztronomiai irényzat a sreet food volt a témája.

Az ételművész című film ( amely egyébként a Burn címet viseli eredetileg) is  szépen illeszkedik az elődök sorába, de ez nem von le semmit az értékéből. Mindenek előtt kiemelném a főszereplőt, Bradley Coopert, aki azon túl, hogy igen szemrevaló pasas, hitelesen hozza a megszállott és maximalista sztárséfet. Állítólag maga a színész is jelentős időt töltött el egy sztárséf társaságában, hogy minél hitelesebben el tudja játszani a szerepét. A film szereposztása is mutatós, Emma Tomphson, mint idősödő pszichológus, Sienna Miller, mint tehetséges séf és az Életrevalókból már megismert Omar Sy is jó ajánló arra, hogy jegyet váltsunk a filmre.

A sztori nem túl bonyolult: Adam Jones (Bradley Cooper) lecsúszott, egykori Michelin csillagos sztárséf, több évnyi kihagyás és kényszer pihenő után szeretne újból visszatérni a szenvedélyéhez és szakmájához a séfkedéshez. Ezért felkeresi egykori munkahelyét London legelegánsabb éttermét, hogy vegyék vissza. Adam nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy megszerezze a második után a harmadik Michelin csillagát. (Nem árulunk el nagy titkot, ha az első csillag megszerzése sem piskóta. Na, hogy legyen viszonyítási alapunk, kivel is állunk szemben, neki már kettő is van). De mindez persze nem olyan könnyű, ha az ember pokolkutya a saját szakmájában,  nem kevés irigye van és a múltja sem makulátlan. Illetve nem elhanyagolható szempont az sem, hogy egy falka maffiózó van a nyomában és egy kisebb vagyont akarnak bevasalni rajta.

Adam azonban nem berezelős típus, a kihívások éltetik és miközben megküzd belső és külső démonaival, ismét feltornássza magát a csúcsra. 

A film a szép ételek látványán túl nekem mindenképp szólt; a maximalizmusról, a profizmusról, és arról, hogy ne elégedjünk meg "az elég jóval". Törekedjünk a tökéletesre, mert ahogy a filmben is elhangzik: "Minél jobb vagy valamiben, annál inkább nélkülönözhetetlenné válsz." De a film egyben szól a barátságról és a team munkáról is. arról, hogy minden nagy eredmény mögött sok munka és jó csapat munka van. 

Egy jó tanács elöljáróban: A filmet  semmiképpen ne nézzük meg éhesen, illetőleg utána mindenképp üljünk be valami finomságra mégha nem is egy Michelin csillagos étterembe:-)

  

A kezdő-Manapaság a hetven az új harminc

Nancy Meyers (Egyszerűen bonyolult film rendezője) ismét megörvendeztetett bennünket egy üdítő vígjátékkal, amihez két igen jó színészt sikerült összehoznia. Hollywood,  talán legbájosabb mosolyával bíró színésznőjét,a mindenki által jól ismert "azördögispradatvisel" Anne Hathawayt és a már egyre őszülő Robert de Nirot, akit nem kell bemutatni, ugyebár. Azt olvastam egy kritikában, hogy a most 72 éves Robert de Niro-ra igencsak ráfért már egy jól megírt szerep és forgatókönyv, mert az utóbbi években sikerült leamortizálnia magát olyan gagyi filmekben, mint az Apádra ütök 1,2,3,4 etc..ami, valljuk be nem valami emelkedett filmtörténeti remekmű. De Niro Apádra Ütök című filmszereplését már csak azért is fájdalmas volt látni, mert olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint például a Ronin, 1998-ból...Mindegy, nem kell mindíg kaviár..Mindenesetre félő volt, hogy ahogy idősödik, már egyre kevesebb értékelhető filmben fog szerepet kapni.

Pont a legjobbkor jött a Kezdő Robert de Nironak, mert mintha rá szabták volna, az életét újrakezdő idősödő agglegény szerepét. 

A sztori a következő. Ben Whitaker már jócskán a nyugdíjas éveit tapossa, sok évtizednyi vezető munkakör letöltése után.Felesége halála után, jószerivel már csak a nagypapai teendők maradnak számára,amivel igazán nem is lenne baja, de érzi, hogy hiányzik az életéből a kihívás, a munka adta öröm, és az az érzés hogy szükség van rá.

A napjait kitölti az újságolvasás és a kávéházban való üldögélés. Ben kétségbeesetten próbál értelmet találni a nyugdíjas napjainak, de nem sok sikerrel. Egy nap talál egy kiragasztott fecnit az utcán, azzal a hirdetéssel, hogy egy startup vállalkozás gyakornokot keres, mert ez a vállalati policy része. Emberünknek nem is kell több, és ahogy a 21.században ma már elvárás videofilmen küldi el bemutatkozását ( ez nem megy neki olyan könnyen). Fel is veszik a céghez, ami egy mai, divatos,  női ruhákat ársító webáruház. A munkatársak átlagéletkora 30 és ami tovább bonyolítja a helyzetet, hogy cégalapító és egyben a vállalat vezetőj Junes is nő, méghozzá a karrierista fajtából való kemény csaj, aki nem hat meg egy őszülő halánték. Nézzétek, biciklivel közlekedik az irodában:

Ben tehát egy teljesen új világba csöppen, egy kezdő, sikeres startup cég világába, ahol két érték van : a profit és  a nyereség. A profizmus és a hatékonyság pedig sokszor kizárja az emberséget és az empátiát. A cég vezetője a harmincas éveit alig átlépő Junes,  harcos amazonként védi cégét, talán többet is foglalkozik vele mint tulajdon gyermekével és férjével, ami mint várható, nem fog sok jóra vezetni...de ne szaladjunk ennyire előre. 

Ben, amolyan csodabogárként (minden nap frissen vasalt fehér ingben és öltönyben jár be dolgozni,mert Ő még amolyan régi vágású Üriember) egyre inkább nélkülönözhetetlenné teszi magát a cégben. 

Összegezve tipikus hollywoodi vígjátékról van szó, igen jól adagolt poénokkal és a megfelelő helyen elhelyezett minidrámákkal, szóval ne várjunk tőle többet, mint egy nagyon kedves, amerikai vígjátéktól, De azért halljuk meg az üzeneteket is amiket próbál közvetíteni. Nevezetesen, hogy a sikerhez ugyanúgy szükség van a fiatalság energiájára mint az idősek élettapasztalatára. A kettőnek együtt kellene működnie és nem egymás ellen, egymást kirekesztve.

Dübörög a szív-Meryl Streep ismét új szerepben

"Meryl Streep még sosem volt ekkora ripacs" olvasható az Origo filmklubja egyik jóindulatú nak nem igazán nevezhető kritikusának a véleménye..Én inkább úgy fogalmaznék, hogy Meryl Streep megint megmutatta, hogy micsoda színésznő. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy milyen alakítást nyújtott az Ördög Prádát visel, majd ugyanabban az évben forgatott  Mamma Miá-ban. Két, teljesen más karakterű nőt  játszott igencsak magával ragadóan.

Idén, most ismét egészen, szerintem számára is új, női karaktert kellett hitelesen nyújtania: egy kissé perifériára szorult, jobb napokat is látott, középkorú rock mami (Ricki) bőrébe kellett bújnia, aki minden este egy lepukkant rock kocsmában, maréknyi alkoholista előtt hirdeti a rock and roll halhatlanságát. Mindeközben teljesen le van gatyásodva, magányos, és nem sok jóval kecsegteti a jövője sem. Idővel persze megtudjuk, hogy nem véletlenül, hiszen férjét és kisgyermekeit zenészi karrierjéért sok évvel ezelőtt elhagyta, s viszonya egykori családjával enyhén szólva sem rózsás.

Egy szokásos esti fellépés után jön a hír, hogy az időközben anyányivá cseperedett lánya súlyos lelki válságba került, (mert a pasija megcsalta) és szüksége volna az anyjára. Nos, Ricki fel is kerekedik a gityójával és elropog a bőrkabijában a nyugati partra az igencsak előkelő városrészben lakó volt férjéhez és a gyerekeihez, avégett hogy átsegítse lányát a depin.

Na..hát ennyi a kezdősztori, de valójában a történet teljesen mindegyis, az tényleg akár gagyinak is nevezhető,ha nem Meryl Streep viszi el a hátán. A film élvezhetőségén sokat dob az a rengeteg kiváló muzsika is, amit nem mellesleg Meryl Streep maga énekel és ha jól láttam egész jól tépi a húrokat is közben :-)

Szóval aki szereti Meryl Streepet, meg a jó muzsikákat például Bruce Springsteen  annak kötelező :-) 

  

Íme a film előzetese:

Bazi nagy francia lagzi

Az idei nyár, egyik-véleményem szerint-legjobb vígjátéka a franciák által újragondolt "Bazi nagy görög, francia lagzi” Én, személy szerint nem állhatom, amikor egy jól sikerült filmről, ami nem csak, hogy behozta a költségeit, hanem kasszasiker is lett, megpróbálnak még húsz bőrt lehúzni (lásd mostanában  lásd: Jurassic park). Azért sem lelkesedem, amikor az amerikaiak lenyúlják az európai forgatókönyveket és megcsinálják a filmet amerikai verzióban is ( lásd: Hanta-palinta vs. Apám a hős) Ebben a filmben egyébként messziről sincsen  erről  szó,  éppen ezért félrevezető a film magyar címe, habár biztos többen beültek rá a magyar mozikba, mint az eredeti francia címre ült volna be az a maréknyi magyar frankofón ami így azól:Qu-est ce qu'on fait au Bon Dieu. Az igaz, hogy az alap sztori itt is követi a jól bevált sémát. Két különböző kultúrából jött fiatal olthatlan szerelme közé csak egy valami állhat ez pedig a család… Ami ugye, nem kis akadály. Főleg, ha a szerelmespár egyik tagja egy vidéki, francia arisztokrata család szép szőke nő tagja, míg a hősszerelmes egy elefántcsontparti nyugdíjazott katonatiszt fia, megspékelve egy nagydarab papával, aki pedig természetesen heves ellenérzéseket táplál a kizsákmányoló, gyarmattartó nagy birodalmak iránt.  Ehhez az idillhez jön még  az enyhén rasszista francia örömapa (Christian Clavier alias Zsákfos :-)) a bigott francia mama és a további deviáns nő testvérek,  akik szintén kontinenseken átívelő szerelmi, sőt már családi életet élnek. Nos, dióhéjban ennyit a történetről. A francia humor nekem mindig jobban bejön, mint az amerikai, egyszerűen élet közelibbek. 

Vígjáték ide, vígjáték oda a film mondanivalója, még ha szájbarágó és kissé primitív is most, a szír menekültválság idején még aktuálisabb és éppen ezért fontos hogy sokan megnézzék és megértsék, hogy a multikulti alapvetően jó dolog.

Itt az előzetese:

   

A bíró (The Judge)

Kissé félve tettem be "A bíró" című film DVD-jét a lejátszóba, mert az előzetesen elolvasott kritikákból számomra nem az jött le, hogy ez egy jó film. Legalábbis a túlérzékeny és hiper-kifinomult ízléssel megáldott filmkritikusok nem dicsérték az egekbe sem a filmet, sem a szereplőket, sem a sztorit (lásd pl. az Origo írását: „Robert Downey Jr. nyáltengerbe fullad.”) Na de a kritikusoknak az a dolguk, hogy kritizáljanak, én nyugodtan megtehetem outsider létemre, hogy egy olyan film is tessen, amit a hozzáértők ízeire szedtek. Merthogy szerintük a film tele van „klisékkel”, a storyline teljesen szokványos, a film pedig ahhoz túl hosszú (141 perc), hogy fenntartsa az érdeklődést. Továbbá szerintük, a film szinvonalán Robert Downey Jr. óriási, barna bociszemei sem javítottak, amikkel túl sokat bámul a semmibe a közel másfél óra filmidő alatt.

Hát akkor kezdjük az elején. A sztori szerintem egyáltalán nem átlagos, ha azt vesszük, hogy egy amerikai kisvárosban élő, köztiszteletnek örvendő bírót gyilkosságért elítélnek. A bíró védője pedig nem más, mint a menő ügyvéd fia, akivel a kapcsolata azonban már messziről sem nevezhető harmonikusnak. Ez már önmagában izgalmas helyzet, már-már grishami regényeket idéző és a két főszereplő remek játékának köszönhetően egyáltalán nem tűnik soknak a majdnem két óra. A két főszereplő, Robert Downey Jr és Robert Duvall játéka meghatározó. Nélkülöz minden felesleges mozdulatot, vagy párbeszédet és ettől lesz hiteles.  Én, bevallom kellemesen csalódtam Robert Downey Jr.-ban, akit eddig csak a kevésbé drámai szerepekben, mint pl. a Vasemberben láthattunk, illetve a Sherlock Holmes sorozatban is. Mindenesetre, ebben a filmben be tudta mutatni, hogy helye van a karakteres színészi játékkal bíró jó színészek között. 

A történet röviden a következő: A sikeres, negyvenes ügyvéd Hank Palmer (Robert Downey Jr.) épp egy chicagoi tárgyalóteremben mossa fel a padlót az ellenféllel, amikor kap egy telefonhívást, hogy haza kell mennie, mert meghalt az édesanyja. Haza is megy, közben mindenki számára világossá válik, hogy egy fagyasztóban is melegebb a hangulat, mint az otthonában, az apja és őközte a viszony igencsak fagyos. Az okokra később fény is derül. Hank apja (Robert Duvall) a város köztiszteletben tartott bírája, egy meglehetősen kellemetlen, megkeseredett öregember, aki despotaként uralkodik a két fián, a szellemi sérült Dale-en (Vincent D'Onofrio) és az egykori sportkarrierjét egy baleset miatt felhagyó, kissé elhízott bátyon, Glenn-en (Jeremy Strong). Hank élete nem kevésbé elcseszett, bár sikeres ügyvéd egy menő chicagoi irodában, a magánélete romokban hever,felesége válni akar. A temetést követően Hank menekülne is vissza, ha nem kapna egy hívást bátyjától, hogy az apját gyilkosság gyanújával őrizetbe vették….

A film valószínűleg tényleg egy kiszámítható, amerikai családi dráma lenne cukormázzal leöntve az ismert klisékkel, ha nem két kiváló színész játszaná az ügyvédet és az elítélt, bíró apát. Mert egyetértve a kritikusokkal: ettől a két színésztől lesz a film maradandó, miattuk érdemes megnézni A bíró című filmet. 

Nők és Asszonyok, óvakodjatok a Bestiától! avagy mit tehetsz az elemi szerelem ellen?

Az 5. Frankofon Filmnapok egyik sikerfilmje bizonyosan a még mindig bombaformában levő negyvenes Sophie Marceau (Házibuli)  és Francois Cluzet (Életrevalók) páros filmje az "Une rancontre" ( Egy találkozás) magyar verzióban Elemi szerelem című film.

A rendező Lisa Azuleos neve nekem nem ismerős, de annyi bizonyos, hogy a film rendezője, producere, sőt a film egyik szereplője is ( ő játssza "a" feleséget). Felvetődik tehát a kérdés, vajon nem a saját élményeit vitte-e filmre...

A sztori elsőként egy könnyed limonádénak indul. Az elvált, sikeres, negyvenes és rendkívül csinos íronő Elsa ( Sophie Marceu) egyik könyvbemutatóját követő partin megismerkedik a nála egy tizessel idősebb, sármos szintén sikeres ügyvéddel Pierre-rel. Azonnal lángol közöttük a levegő-ahogy mondani szokták. Kellemesen elflörtölnek egymással, és élvezik, hogy hatéssal vannak a másikra. A probléma csupán annyi, hogy Pierre nős, és két gyermek apja. Első kinézetre harmonikus családi életet él(ne) és esze ágában nem lenne elhagyni a családját és jól felépített életét. Ha. Hacsak nem találkozik egy igazi Ragadozóval, Elsaval, aki kiszemeli magának és hellyel-közzel mindent elkövet, hogy a férfi közelébe kerüljön. 

A film azonban egy nagyon is húsbavágó problémát mutat be. Nevezetesen azt, hogy hogyan tudja egy hosszútávú kapcsolat vagy egy házasság túlélni az állandóan jelen levő Kísértést? Szabad-e kockáztatni és engedni a vágyaknak és ezzel azt veszélyeztetni, hogy elveszítünk mindent? Vagy "az élet rövid" alapon igenis bele kell vágni és meg kell ragadni azt, amit az Élet kínál.

Mit tehet a társ aki érzi, hogy tehetetlen a fellépő veszéllyel szemben, mert nem tudja egy 15-20 éves házasságban már ugyanazt az izgalmat nyújtani kapuzárási pánikban szenvedő férjének, vagy feleségének? 

Izgalmas kérdéseket feszeget a film két jó szinésszel és egy jó rendezéssel megsépkelve, mert a film nincs rózsaszín mázzal leöntve és pont annyit és ott adagol az érzelmekből és a humorból ahol kell.

A filmet a nagy közösnégsikerre való tekintettel március 12-től játsszák a magyar mozikban! Érdemes megnézni!